Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ibrahimovic visszatérhet a francia bajnokságba!

Franciaországból és Angliából érkező hírek szerint az Olympique de Marseille-nél komolyan fontolóra vették, hogy vérbeli kihívás elé állítják a nagy rivális PSG korábbi sztárját, Zlatan Ibrahimovic-ot.

skysports-premier-league-football-manchester-united-zlatan-ibrahimovic_3859289

Ibrahimovic négy éven keresztül folyamatosan csúcsra járatta magát, és a Paris Saint Germain együttesét is. Az előző szezonban azonban már a Manchester Unitedet erősítette a svéd klasszis, aki veterán korára már csak élvezetből szeretne játszani. Azt pedig már nem tehette volna örömmel a „Vörös Ördögöknél”, ahol állítólag nem kívánatos személy lett, köszönhetően többek között a tavasszal elszenvedett térdszalag-szakadásának is.

Így hát Ibra sem ragaszkodott a maradáshoz az Old Traffordon, és azóta is csak szemezget kérőivel, akik között megtalálható egykori nevelőegyesülete a Malmö, és az MLS trónjára kívánkozó Los Angeles Galaxy is. Természetesen a 36 esztendős svédnek nem kell kapkodnia látva az udvarlók számát, de elébb-utóbb lépnie kell.

Állítólag a Marseille elég komolynak tűnő érdeklődését egyedül csak Ibra fizetési igénye riasztja el, ugyanis a United a 2016-17-es évadért cserébe 15 milliót utalt a támadónak. Persze jó eséllyel kicsit kevesebbért is beérne a kiszemelt, akit így Rudi García vezetőedző könnyen a csapata vezérévé tehetne, és akár reális esélyük is nyílhatna a Monaco-PSG duó megszorongatására.

Balogh József