Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

US Open-kupa: Sallói tizenegyesből talált be, döntős a Kansas! – videóval

A US Open-kupa első elődöntőjét rendezték meg ma hajnalban a tengerentúlon. A találkozónak volt magyar érdekeltsége is, hiszen a Sallói Daniele a soraiban tudó Sporting Kansas City fogadta a szintén első ligás San José Earthquakes csapatát. Végül kiélezett csatában dőlt el, ki lesz az első döntős, s ennek eldöntésében Sallói is szerepet vállalt!

_2MG7722Sallóiék egymás nyakába ugorva ünnepelték azt, hogy döntőbe jutottak a US Open-kupában! (forrás: sportingkc.com)

A US Open-kupa első elődöntőjének első találatára csupán 4 percet kellett várni, bár ennek aligha őrült a hazai publikum! A vendégek részéről Hoesen kapott nagyszerű indítást Kazaishvilitől, majd előbbi megcsinált egy cselt, s a tizenhatosról a kapu bal alsó sarkába vágta a labdát (0-1)! A válaszra a 32. minutumig kellett várni. Ekkor egy nagyszerű támadás végén a Mendranda által középre tett labdát a kapu közelében érkező Rubio vágta be (1-1)!

Elképesztő erőket mozgósított a hazai együttes, amely 31-szer lőtte el a labdát ebből pedig 12-szer ment az kapura, míg az Earthquakes 11 próbálkozását csak 3 kapura irányuló lövés követte. Mezőnyben is nagy volt a hazaiak fölénye, igaz, semmi sem segített a Kansasen már a rendes játékidőben, és a hosszabbítás során sem jött újabb gól. A kansasi klub magyarja, a fiatal Sallói Dániel a 77. perctől a pályán volt, végül pedig neki is jutott szerep a tizenegyespárbaj során!

A büntetőpárbajt a hazaiak kezdték, és Feilhaber hibázott, ám rögtön utána Wondolowski is, így az első kör után 0-0 volt az állás. Hazai részről ezek után Rubio találata a vendégek gólja követte, melyet Imperiale szerzett (1-1)! Ezek után Sanchez, majd Ceren is betaláltak (2-2), őket pedig a meccsen gólpasszt jegyző játékosok góljai, azaz Mendranda, és Kazaishvili találatai követtek (3-3)! Majd jött az ötödik sorozat, a hazaiak részéről pedig Sallói következett, a magyar támadó pedig nem okozott csalódást, ám utána Jungwirth is berúgta a maga büntetőjét, így továbbra is maradt a döntetlen (4-4)! Ezután viszont el is dőlt minden – Besler betalált, míg Bernardez kihagyta a rúgását, így a Kansas jutott elsőként a US Open-kupa fináléjába (5-4)!

A Sporting Kansas City 2015 után játszhat újra döntőt. Két évvel ezelőtt is volt magyar játékos a kupadöntős kansasi csapat soraiban, Német Krisztián személyében, aki sokat tett az akkori sikerért – ezen felül pedig úgy fest, Németh újból az MLS-be igazol, azaz a tengerentúlon folytatja a pályafutását ő is! – , hiszen a kansasi együttes akkor elhódította a trófeát. A Sporting idén szeptember 20-án a negyedik kupagyőzelmére készül, a döntőben pedig a másodosztályú FC Cincinnati vagy az élvonalbeli New England Revolution lesz Sallóiék ellenfele!

Természetesen a kupasorozat második elődöntőjéről, és a tengerentúli foci legfontosabb momentumairól a későbbiekben is beszámolunk!

A rendes játékidő góljai

A tizenegyespárbaj

Lamar Hunt US Open-kupa, 1. elődöntő
Sporting Kansas City – San José Earthquakes • 1-1 (1-1), b.u.: 5-4
Helyszín: Children’s Mercy Park, Kansas City – 16.193 néző
Gólszerzők: Rubio (32.), ill. Hoesen (4.)

Nagy Dávid