Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Juventus: a születésnapos Allegri még mindig szomorú

Éppen a mai napon ünnepli az olasz Juventus sikeredzője, Massimiliano Allegri az 50. születésnapját. Ám a torinóiak vezetőedzőjének boldogsága nem felhőtlen, ugyanis a korábbi Milan-mester még mindig a védelem vezérének távozását sajnálja.

leonardo-bonucci-cropped_b1m2ql2umxc81lh6zldbo6u7e

Az idei olasz transzferpiac bombája volt, amikor a nyár elején a Milan megvásárolta a Juve egyik legfontosabb játékosát, Leonardo Bonuccit. Az idén ismét bajnoki címet nyerő, és BL-döntőző „Zebrákról” azt mondják, hogy ez a távozás nagyobb érvágás volt a csapat számára, mint például Paul Pogba tavaly Manchesterbe (United) igazolása.

„Nagyon sajnálom, hogy Bonucci elment, ő lett volna a következő csapatkapitány a Juventus-ban, ő képviselte volna az új Juventus DNS-t. Hozott egy döntést, és ez nem róható fel senkinek, sem az érintett személynek, sem az edzőknek.” – nyilatkozta a születésnapos szakember.

Allegri kitért a jelenlegi csapatkapitányra is, a 40 felé közeledő Gianluigi Buffonra is:
„Buffon különbözik mindenkitől, van benne valami különleges. Nagy jövő áll előtte, mint menedzser.” – latolgatta a veterán kapus jövőjét, a Mister.

Balogh József