Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: mégis Paulinho lehet a befutó – sajtóhír

Angol lapértesülések szerint a Barcelona mindenben megegyezett a kínai bajnokságban játszó brazil Paulinhóval. 

2660195.main_image

Forrás: thesun.co.uk

Az angol Daily Mail értesülései szerint a Barcelona mindenben megegyezett Paulinhóval, aki 40 millió euróért érkezik majd a katalán klubhoz, ami a játékos szerződésében foglalt kivásárlási ár. A 29 éves brazil középpályás jelenleg a kínai bajnokságban szerepel, a Guangzhou Evergrande csapatába, ahová még 2013 érkezett, miután a Tottenhamnél nem tudott maradandót alkotni.

Paulinho lehet a Barcelona harmadik igazolása a nyáron, Gerard Deulofeu és Nelson Semedo után. A spanyol Marca úgy tudja viszont, hogy a a játékos átigazolása jelenleg is zajlik, és legkorábban csak a jövő héten fogják bejelenteni az érkezését.

A nyár elején már egyszer felmerült a sportsajtóban, hogy a Barcelona leigazolja Paulinhót, de azóta teljesen lecsengett az ügy, egészen mostanáig. Xavi, a katalánok volt csapatkapitánya viszont egy másik középpályást, a Nice játékosát, Jean Michael Serit ajánlotta volt klubjának, aki szerinte tökéletesen illene a Barca játékstílusába.