Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: „Nem lehet mindig nyerni…” – ezt várják az edzők

Thomas Doll nyilatkozta a fentieket a Paks elleni összecsapás előtt, igaza van, hiszen a Ferencváros legutóbb „csak” döntetlent ért a Loki ellen, míg a paksiak legyőzték a Haladást. De lássuk, miképp is várják a fordulót az edzők.

nb12018borito

Diósgyőr – Puskás Akadémia

Bódog Tamás nemcsak Bacsa Patrikról beszélt a pénteki sajtótájékoztatón, hanem a Puskás AFC elleni összecsapásról is. „Feszült és izgalmas mérkőzésre számítok, hiszen mind a két csapat veszített a múlt héten. A csapat felkészült, javítani akar, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy jobban nézzünk ki, mint legutóbb.”

Pintér Attila: „Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó hangulatú mérkőzés lesz, a DVTK-nak fantasztikus szurkolótábora van. Nyugodtan mondhatom, hogy a közönség a tizenkettedik emberük, hiszen ezt játékosként is tapasztaltam. Tehát nemcsak a nagyszerű diósgyőri csapattal kell számolnunk, hanem velük is, de próbálunk csak magunkra koncentrálni és ponttal vagy pontokkal hazatérni.”

Bp. Honvéd – Újpest

Erik van der Meer: „A rivalizálás miatt ez egy nagyon kemény, nehéz mérkőzés lesz, biztos, hogy nehezebb, mint a múlt heti Puskás FC elleni. Az Újpestet láttam a Vasas ellen játszani. Nagyon erős, jó csapat, nagyon jók a védekezésben. A középpályán sok jó és okosan futballozó játékosuk van. A széleken nagyon gyors labdarúgóik vannak, ilyen például Zsótér Donát, aki tavaly itt a Honvédban játszott. Az Újpest 4-3-3-at játszik, ha náluk van a labda, ha elveszítik, akkor átállnak 6-3-1-re. Mivel 6 ember foglalkozik a védekezéssel nagyon nehéz áttörni ezt a falat. Nagy hangsúlyt kell fordítanunk a széleken való játékra. Gyors labdákkal kell átjátszani a védelmüket. Szeretnénk azon a helyen maradni, ahol most vagyunk.”

Nebojsa Vignjevic: „Az idei szezonban minden mérkőzés kemény, főleg, ha a tavalyi bajnok otthonába látogat az ember. Házigazdánkon és rajtunk is nagy lesz a nyomás, hisz’ egy igazi és hamisítatlan budapesti rangadó ez a párosítás. Ellenfelünknek a két veszélyes támadója mellett a védősora is nagyon erős, plusz Danilo is nagyon veszélyes játékos. Az biztos, hogy a koncentrációnkat a teljes mérkőzés ideje alatt fent kell tartanunk. Folyamatosan egyre jobbak vagyunk, és megvan a képességünk és a játékunk a sikerhez. Úgy megyünk Kispestre, hogy a saját focinkat fogjuk játszani, és mindent megteszünk a három pont begyűjtéséhez.”

Ferencváros – Paks

Thomas Doll:

Csertői Aurél: „Az teljesen egyértelmű, hogy ennek az összecsapásnak nem mi vagyunk az esélyesei. De természetesen ettől függetlenül úgy megyünk a Fradi otthonába, hogy igyekezünk majd meglepetést okozni, mind nekik, mind a szurkolóknak. Ha pontot, pontokat tudnánk szerezni az a bravúr kategóriába tartozna. Nagyon meggyőző és veszélyes a Groupamában a Ferencváros, amelynek keretét rengeteg jó játékos alkotja. Agresszív, kemény játékot játszanak, nehéz lesz ellenük játszani.”

Videoton – Debrecen

Marko Nikolic: „Nem szabad a bajnokság elején a pontszámokkal foglalkozni, voltak furcsa, meglepő eredmények éppen az előző fordulóban, szóval nem indulunk ki abból, hogy a DVSC két pontot szerzett az első négy körben. Lehet, hogy csak két pontot szereztek, de van potenciál a csapatukban, igaz, a szerencse eddig nem állt melléjük. Úgy kell játszanunk, ahogy a Mezőkövesd és a Bordeaux ellen, mindent meg kell tennünk a pályán azért, hogy a miénk legyen a három pont. A célunk persze az, hogy ott legyünk az első helyen a tabellán, de egyelőre nem az a fontos, hogy négy forduló után az elsők vagyunk a Honvéddal együtt, korai még ezt nézegetni. Sok mérkőzés van hátra, ránk is sok munka vár még, egyelőre pedig az a legfontosabb, hogy legyőzzük a DVSC-t. Nagyon jól jött, hogy nem volt hétközi meccsünk, tíz mérkőzést játszottunk 35 nap alatt, nagy hőségben, sok utazással, most volt lehetősége a játékosoknak mentálisan és erőnlétileg is feltöltődni a mai találkozóra.”

Herczeg András: „Csalódott vagyok, mert a Paks és a Ferencváros elleni mérkőzésen is mi álltunk közelebb a győzelemhez, mégsem sikerült megszereznünk a három pontot. Mind a két összecsapáson más felfogásban léptünk pályára, stabilabbá tettük a középpályát. Föntebb védekeztünk, több labdát tudtunk szerezni, amellyel nem voltunk annyira nyitottak. Viszont még mindig sok technikai hibát vétünk, sok labdát adunk el, amelyekből veszélyes támadásokat indíthatnánk. Azt gondolom, jobban játszottunk, mint a Ferencváros, több helyzetünk is volt, de a pontosság terén van némi hiányérzetem. A székesfehérváriak ellen ugyanarra a hitre, elszántságra és agresszivitásra lesz szükségünk, mint ami a Fradi ellen jellemezte a csapatot. Pontosabb játékra kell törekednünk, a labdabirtoklásban pedig javulnunk kell. A Videoton a legjobb formában lévő magyar csapat, ezt bizonyították a Bordeaux kiütésével is. Nekünk azonban föléjük kell nőnünk és ugyanolyan jó teljesítményt kell nyújtanunk, mint legutóbb.”

Haladás – Balmazújváros

Horváth Ferenc: „Egész héten erre fektettünk nagy hangsúlyt. Legutóbb nyertünk, de ezzel még nem értünk el semmit. Jól kezdtük a bajnokságot, ám igyekszünk tudatosítani fiúkban, hogy ez csak egy állomás volt. Jó úton indultunk el, s ezzel a hozzáállással kell tovább haladnunk. Biztos, hogy ők győzelemmel kalkulálnak az újonc ellen, s „jönni fognak” a három pont megszerzése érdekében. Nekünk most is a saját futballunk minél jobb játszására kell ellenük törekednünk, s akkor ismét tehetünk egy lépést a céljaink eléréséhez.”

Vasas – Mezőkövesd

Radványi Miklós: „Az utolsó meccsen taktikailag rendben voltunk, sajnos benne volt egy-két hiba a játékunkban, ami normális dolog, de a Videoton ellen ez már nem fér bele – nyilatkozta Radványi Miklós. Még egyszer nem fogunk úgy játszani ahogy azt a Fradi ellen tettük, ezt most is vállalom. Ahogyan a Fradi ellen, úgy a Vasas ellen sem szabad sok területet adni az ellenfélnek. Ha így teszünk bajban lehetünk, mert a Vasasnak jó, kombinatív játékosai vannak. Ha a múlt heti szervezett játékunkat mutatjuk, azt gondolom nem lesz baj és sikeresek leszünk.

Gavalovits Sándor