Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Máris kidőlt az új szerzemény!

A Real Madrid megerősítette, hogy izomproblémák miatt vélhetően lemarad a Barca elleni spanyol Szuperkupa mérkőzésekről, valamint a jövő hétvégi bajnoki rajtról a középhátvéd Jesus Vallejo.

(Kép: as.com)

A Sanitas La Moraleja Egyetemi Kórházban elvégzett vizsgálatok alapján bebizonyosodott, hogy Jesus Vallejo bal combjában izomsérülést szenvedett! Felépülésével kapcsolatosan még értékelni kell a kialakult helyzetet. “ –  Jelentette ki hivatalos közlemény formájában a Real Madrid. Az Eintracht Frankfurt együttesétől a nyáron a spanyol fővárosba visszatérő 20 esztendős középpályás a blancók csütörtöki edzésén sérült meg, így hivatalos debütálása tovább várat magára a “királyi gárda” színeiben.

A madridi székhelyű AS sportnapilap közben utána járt annak is, hogy Vallejo 7-14 napos kényszerpihenőre szorul, és vélhetően így sem a Barca elleni Szuperkupa-párharc során, sem pedig a következő hétvégi bajnoki rajton nem játszhat majd.