Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bordeaux: döntött a brazil kulcsember

A Videoton – Girondins Bordeaux párharc előtt az egyik leginkább veszélyesnek tartott játékosnak tarthattuk a franciák brazil légiósát, Malcomot. Azóta már tudjuk, hogy a fehérváriak remek produkcióval búcsúztatták a szebb napokat is látott ellenfelet…

malcom001

Malcom 2016 januárjában igazol a Bordeaux-ba, és bár még mindig csak 20 esztendős, az értékét már most minimum 10 millió euróra saccolja a mértékadó Transfermarkt.de. Már a Vidi elleni párharc előtt is lehetett olvasni arról, hogy a fiatal brazil szélső elhagyja a francia együttest. Ám mint tudjuk, végül ő is kivette a részét a blamázsból…

Állítólag szerdán a Bordeaux egy nagyon komoly, 25 millió eurós ajánlatról szóló tervezetet kapott a Wolfsburgtól. A németeknek ugyanis nagy szüksége lenne egy a brazilhoz hasonló tehetséges szélsőre, aki technikás és egyben villámgyorsan. És akit nem mellékesen egyszer még akár nagyobb pénzért tovább is tudnak majd adni egy dúsgazdag kérőnek.

Azonban az üzletből úgy fest, hogy nem lesz semmi, ugyanis Malcom tegnap így nyilatkozott a Bordeaux 2-0-s, Metz elleni sikerét követően:
„2020-ig köt a szerződésem a Bordeaux-hoz. Volt érdeklődő, de hagytam, hogy az ügynököm gondoskodott róla, hogy maradhassak Bordeaux-ban.”.

Balogh József