Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

US Open-kupa: Fergetes küzdelem után döntős a New York-i klub – videóval

Ma hajnalban rendezték meg a US Open-kupa második elődöntőjét. Sallói Dániel csapata, a Sporting Kansas City már múltkor bejutott a fináléba, miután tizenegyesekkel győzött, s ezúttal sem voltak kisebb izgalmak a döntőbe jutásért folytatott másik küzdelemben. A másodosztályú Cincinnati már kettővel is vezetett, végül mégis kiesett a New York Red Bulls ellen!

IMG_20170816_090023Bradley Wright-Phillips duplázott a végén, lényegében neki köszönheti a New York Red Bulls azt, hogy bejutott a fináléba a kétgólos hátránya ellenére (forrás: twitter.com/MLS)

A Cincinnati – New York Red Bulls US Open-kupa elődöntőt már korábban le szerették volna bonyolítani, de közbeszólt az időjárás, így az észak-amerikai mérkőzést ma hajnalban játszották le.

A másodosztályban szereplő hazai klub szenzációsan kezdett, ugyanis már a 31. minutumban Bone vágta be a léc alá a labdát nagyszerűen Konig zseniális lekészítése nyomán (1-0)! Érdemben csak mezőnyben tudott felülkerekedni ellenfelén a New York-i gárda a szünetig, lövése a vendég klubnak sem igazán volt, legalább is ami kapura ment, a hazaiak pedig egy kapura irányuló találattal, s ennek köszönhetően egygólos előnnyel mehettek pihenni.

A fordulást követően még inkább mélyült a Red Bulls helyzete, újból növelni tudta előnyét a Cincinnati! A 62. minutumban Walker szöglete után Berry kiváló fejese csapódott a New York-i kapuba (2-0)! Innen viszont mégis fel tudott kapaszkodni az élvonalbeli gárda, melynek 15 lövéséből 5 ment kapura a szünet után, a hazaiak pedig csak kétszer találtak kaput, és a második félidőben “csak” egy gólt szereztek, persze a helyzet kihasználásuk így is jó volt ez alapján. Az 59. percben becserélt Veron a 75. minutumban szépített közelről (1-2), majd nem sokkal ezután a New York-i gólfelelős, Bradley Wright-Phillips brilliáns fejese akadt be (2-2)! Zseniális gólok születtek, a Red Bulls pedig kiharcolta a hosszabbítást.

A kétszer tizenöt perces ráadásban is villant egyet a második New York-i gól szerzője, aki azzal el is döntötte a továbbjutás sorsát! Zizzo beadása nyomán Wright-Phillips ismét pazar gólt fejelt a 101. percben, erre pedig már nem jött válasz, így az MLS-klub játszik majd a döntőben a Sporting Kansas City ellen (2-3)!

Zseniális elődöntőn vagyunk túl, melynek mind az öt találata díjnyertesnek mondható, és természetesen izgalmakban sem volt hiány. A Cincinnati nagyszerű szériát produkált a kupában, és a csapat tagjai emelt fővel hagyhatták el a pályát, még ha sokáig nekik is állt a zászló, és már javarészt a döntőben érezhették magukat.

US Open-kupa, 2. elődöntő
Cincinnati – New York Red Bulls • 2-2 (1-1), h.u.: 2-3
Helyszín: Nippert Stadium – 33.250 néző
Gólszerzők: Bone (31.), Berry (62.), ill. Veron (75.), Bradley Wright-Phillips (78., 101.)

Nagy Dávid