Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: újabb Spurs védő távozhat! – sajtóhír

Újabb védőjétől válhat meg a PL-ben szereplő Tottenham együttese. Kyle Walker távozása után újabb válogatott védő ezúttal az osztrák válogatott Kevin Wimmer távozhat.

Wimmer

Angol sajtóértesülések szerint Tony Pulis a West Bromwich menedzsere a Tottenham osztrák válogatott védőjével, nevezetesen Kevin Wimmer-el szeretné pótolni a minden bizonnyal a Manchester City együtteséhez igazoló Jonny Evanst. Wimmer játékjogáért a hírek szerint a WBA 7 millió fontot kínál a Tottenham együttesének.

Wimmer Ausztriában az LASK Linz akadémiáján nevelkedett, majd itt is kezdte meg 2011-ben profi karrierjét. Összesen 29 mérkőzésen három gólig jutott. Ezt követően a német másodosztályban szereplő FC Köln játékosa lett ahol három szezont töltött el, harmadik idényében feljutottak a német élvonalba. A 24 esztendős védő a Köln együttesében 73 mérkőzésen kapott lehetőséget és két gólt szerzett ezalatt. 2015. májusában közel 4 millió fontért lett a PL-ben szereplő Tottenham játékosa, ahol azonban nem sikerült a kezdőbe verekednie magát. A Spurs együttesében két szezont töltött el és csupán 31 mérkőzésen lépett pályára minden sorozatot tekintve.

A 24 esztendős osztrák válogatott piaci értékét a transfermarkt mértékadó portál 7 millió euróra taksálja.

További legfrissebb átigazolási híreinket itt olvashatják (KATT)

Kép: goal.com