Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magabiztos győzelemmel kezdte a bajnoki idényt a címvédő Juventus – videóval

A Juventus, azaz az olasz bajnoki címvédő mérkőzésével vette kezdetét a Serie A 2017/2018-as szezonja. A Zebrák az első fordulóban Torinóban a Cagliari csapatát vendégül látva hozták könnyedén a papírformát.

IMG_20170819_195224A Juve mindvégig a Cagliari előtt járt a szezon nyitómeccsén Torinóban (forrás: twitter.com/juventusfc)

A címvédő Juve jól kezdte az új bajnoki szezont, egészen pontosan a Cagliari elleni Serie A-s találkozón Pjanic szabadrúgása akadt be kis híján már a harmadik percben.

Igaz, arra sem kellett túl sokat várni, hogy ténylegesen megszerezze a vezetést a Juve. A 12. minutumban Mandzukic bombája vágódott a vendégek kapujába Lichsteiner passzát követően (1-0)!

IMG_20170819_195241Mandzukic lőtte a szezon első gólját (forrás: twitter.com/juventusfc)

A 38. percben felcsillant a remény a Cagliari számára, ugyanis a játékvezető Chiellini megmozdulása nyomán büntetőt adott a vendég együttesnek. A megítélést követő percben Farias állt a labda mögé, majd hibázott, gyenge tizenegyese Buffoné lett, így nem tudott egalizálnia a címvédő ellenfele.

Ám a Juventus még a szünet előtt növelte előnyét! A hosszabbításban Dybala duplázta meg a Zebrák találatainak számát, amikor Pjanic passza után a labdát bevágta a felső sarokba (2-0)!

IMG_20170819_195229Dybala is jól kezdte a szezont, övé volt a Juve második gólja (forrás: twitter.com/juventusfc)

Dybala rögtön a fordulást követően rúgott volna egy újabb gólt, de az argentin fiatal a felső lécet találta telibe a 47. minutumban!

Viszont ami késik, nem múlik – a 66. percben érkezett a Juve harmadik találata! A hazaiak részéről Higuaín is bevette az ellenfél kapuját, miután Sandro passzát lőtte be (3-0)!

IMG_20170819_195955A másik argentin, Higuaín is bevette a Cagliari kapuját – az ő góljával alakult ki a végeredmény (forrás: twitter.com/juventusfc)

Gólját követően öt perccel lecserélte Allegri Higuaínt, lehetett szusszanni, lényegében a három pont már zsebben volt. Az argentin támadó helyét pedig egy középpályás vette át, a Juve legújabb szerzeménye, a PSG-től érkezett francia Matuidi, aki így rögtön a bajnoki rajt alkalmával bemutatkozott új klubjában!

A végén már nem hajtotta ki magát a Juve legénysége, ami érthető volt, nyugodtan rá lehetett már pihenni a következő bajnokira a magabiztos előny tudatában.

Serie A, 1. forduló
Juventus – Cagliari • 3-0 (2-0)
Helyszín: Allianz Stadium, Torinó. Vezette: Fabio Maresca
Gólszerzők: Mandzukic (12.), Dybala (45+1.), Higuaín (66.), ill.
Sárga lapok: Lichsteiner (77.), ill.
Kiállítás:

Juventus: Buffon – Lichsteiner, Benatia, Chiellini, Alex Sandro – Marchisio (Khedira, 62.), Pjanic – Cuadrado (Douglas Costa, 74.), Dybala, Mandzukic – Higuaín (Matuidi, 71.). Vezetőedző: Massimiliano Allegri

Cagliari: Cragno – Padoin, Pisacane, Andreolli, Capuano – Barella, Cigarini (Dessena, 82.), Ionita – Joao Pedro (Padoin, 63.) – Farias, Sau. Vezetőedző: Massimo Rastelli

https://youtu.be/dNvYQ8rb2Ec

Nagy Dávid