Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Őrült derbin bukott az orosz címvédő!

A címvédő Szpartak Moszkva az orosz élvonalbeli bajnokság 7. fordulójában újból fővárosi derbit játszott, ezúttal a Lokomotivval szemben. A regnáló bajnoknak úgy tűnt jól alakul a csúcsrangadó, ám egy kiállítás is nehezítette dolgukat, majd kétgólos előnyről kaptak ki, de azért cifrázták a felek egy kicsit, s izgalmassá tették a hajrát.

IMG_20170819_183531Óriási diadalt arattak egy nagyszerű mérkőzésen a városi rivális, s egyben címvédő Szpartak otthonában a Lokomotiv játékosai! (forrás: twitter.com/fclokomotiv)

A Szpartak számára alakultak kedvezőbben az első félidőben a Lokomotiv elleni moszkvai derbi eseményei. A címvédő ugyanis mindkét kapura irányuló lövését gól követte! A 30. percben Glushakov, majd a félidő hajrájában Adriano talált be, a kiszolgáló pedig mindkét alkalommal Promes volt (2-0)! A Szpartak helyzetét úgy tűnt viszont, hogy nehezedik, hiszen Samedov a kiállítás sorsára jutott még a szünet előtt, amikor is megkapta második sárga lapját.

A Lokomotiv meg is ragadta az emberelőny adta esélyt, s a folytatásban korai góllal szépített a derbin Barinov (2-1), majd Miranchuk pedig jó cserének bizonyult, és egyenlített is a 68. minutumban, húsz perccel csapata szépítését követően (2-2)! Az érdekesség pedig az, hogy a Lokomotiv góljainál is egy labdarúgó adta az asszisztot, név szerint Fernandes. Olyannyira jól sikerült a második félidő a vendégek számára, hogy kétgólos hátrányból nem csak visszajöttek, de végül fordítottak is! A meccs végéhez vészesen közeledve Farfan labdáját Kolomeytsev jutatta a címvédő kapujába, s ezzel együtt három pontot bezsebelve csapatának a fővárosi rivális stadionjában (2-3)! De ezzel még nem érte be a fordító moszkvai gárda, még eggyel megfejelte góljai számát, s kiütötte az ősi rivális címvédőt – vagyis csak mondhattuk volna, ugyanis Fernandes 91. percben szerzett találatára még jött válasz a Szpartak részéről! Igaz, ez már csak arra volt jó, hogy szépítsenek, igaz, őrületes hajrát hozott a rangadó, ez tény, s a két gólpasszt is kiosztó Promes találatával alakult ki a 3-4-es végeredmény. Plusz adalék, hogy Fernandes, a Lokomotiv asszisztok terén szintén duplázó játékosa lőtte csapata utolsó gólját, így a gólpasszt kiosztó játékosok is betaláltak, bár ennek nyilván Fernandes örülhet igazán, hiszen az ő gólja kellett a tuti sikerhez, és ehhez a nagy diadalhoz.

Sikerével a Lokomotiv közel került ahhoz, ahol az elmúlt szezonban a most lenyomott riválisa, a címvédő Szpartak állt, ugyanis a mai győztes már a második a tabellán, pontszámban beérve a Zenitet, amely igaz, még nem játszotta le 7. fordulós meccsét. A Szpartak helyzete már aggasztóbb, ugyanis a bajnoki cím birtokosa fele annyi – 8 – pontot szerzett eddig, mint mai ellenfele, és csak a 10. jelenleg 7 forduló után az orosz élvonalbeli pontvadászatban. Ha ez pedig nem lenne elég baj a Szpartaknál, még a szintén városi rivális Dinamo Moszkva meg is előzheti őket ebben a körben. Persze messze még a bajnokság vége, így bőven van idő a javításra, s meglátjuk, sikerülni fog-e ez az orosz címvédőnek.

Orosz labdarúgó-bajnokság, 7. forduló
Szpartak Moszkva – Lokomotiv Moszkva • 3-4 (2-0)
Gólszerzők: Glushakov (30.), Adriano (43.), Promes (90+2.), ill. Barinov (48.), Miranchuk (68.), Kolomeytsev (83.), Fernandes (90+1.)
Kiállítás: Samedov (45+1.), ill.

Nagy Dávid