Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Nikolicsék az éllovastól kaptak ki – videóval

Ma hajnalban folytatódott az MLS, tehát az észak-amerikai profiliga soron következő hétvégi fordulója. Pályán volt Nikolics, kinek csapata, a Chicago Fire hazai környezetben fogadta a Torontót, ám hiába egyenlített Niko klubja, a végén nem ők örülhettek. Ezen felül tovább folytatta jó szereplését a szintén kanadai Montreal, míg a New York-i kupadöntős még korábban kapott ki, az Orlando pedig ismét nem tudott győzni.

IMG_20170820_105828Giovinco állította be a Chicago otthonában a Fire elleni végeredményt (forrás: twitter.com/torontofc)

Már szombatra virradóan lejátszották az MLS, vagyis az észak-amerikai profiliga hétvégi fordulójának első meccsét. A Portland Timbers, azaz a bajnokság 2015-ös győztese a nemrég heroikus küzdelemben a US Open-kupa döntőjébe jutott New York Red Bulls együttesét fogadta.

A Portland számára elég volt az egész meccsen két kapura tartó próbálkozás – igaz, a vendégeknek is csak eggyel volt több – ahhoz, hogy mindkét alkalommal gól szülessen! A második félidőben estek a találatok – elsőként a mostanság újra remeklő Valeri volt eredményes a 65. percben Chara keresztlabdáját követően, majd a hajrában Mattocks állította be a 2-0-s végeredményt, az első gól szerzője, Valeri pedig asszisztált. Hiába nyomott a meccs végéhez közeledve a Red Bulls, a New York-i alakulat pont nélkül volt kénytelen távozni a Timbers otthonából.

Portland Timbers – New York Red Bulls • 2-0 (0-0)
Helyszín: Providence Park, Portland – 21.144 néző
Gólszerzők: Valeri (65.), Mattocks (90+6.), ill.

https://youtu.be/urrxNYCGtQA


A továbbiakban már vasárnap hajnalban folytatódtak az MLS küzdelmei, a többek között Nikolics is a pályán volt! A magyar gólvágó természetesen a kezdőben kapott helyet a Toronto elleni, hazai mérkőzésen.

A Chicago ezúttal sem tudta legyőzni a Torontót, amely tovább menetel, és a Keleti Főcsoport élén áll. A vendég kanadai klub a Delgado révén már kevesebb, mint negyedóra elteltével előnybe került, ám a szünet után jött a válasz. Az 54. minutumban Schweinsteiger nagy lökete csattant a kapufán, majd a kipattanót Accam vágta be, ezzel lett 1-1, a ghánai már 13. bajnoki gólját szerezte! Itt még bizakodhattak a hazaiak, ám nem sokkal később Hasler, majd a végén Giovinco is betalált, így kétgólos sikert aratott a Toronto (1-3)! Nikolics a mérkőzés 82. percéig volt a pályán, amikor a volt Vidis csapattársa, Alvarez váltotta őt.

A Chicago ezzel zsinórban harmadik vereségét szenvedte el, és harmadik helyen áll Keleten, 9 ponttal épp az éllovas, eddig 50 egységet begyűjtő Toronto mögött.

Chicago Fire – Toronto FC • 1-3 (0-1)
Helyszín: Toyota Park, Bridgeview – 21.891 néző
Gólszerzők: Accam (54.), ill. Delgado (14.), Hasler (63.), Giovinco (90.)


A szintén kanadai Montreal Impact is újból győzni tudott, s ezúttal a Real Salt Lake bánhatta ezt. A hazaiak részéről nagyszerű formában játszó Piatti duplázott, ráadásul az argentin így 3 napon belül kétszer is összehozta ezt, azaz 2 meccs egyenlő 4 Piatti gól! Összességében pedig az argentin a sérüléséből visszatérve 6 találatot szerzett a legutóbbi 4 mérkőzésén! A dél-amerikai labdarúgó második góljának Jackson-Hamel készített elő, aki a második félidőben szintén be is talált. A Real Salt Lake részéről csak a szépítés jött össze – igaz, az elején még 1-1 volt az állás -, 3-1-re nyert tehát a Montreal! Zsinórban összehozott negyedik győzelmét követően már 6. Keleten a Montreal, két ponttal lemaradva a 4. helyen álló New York Red Bulls csapatától! A Salt Lake ezzel szemben csak a 8. Nyugaton, ám a Montreal Rimandoék 4 meccses veretlenségét szakította meg!

Montreal Impact – Real Salt Lake • 3-1 (2-1)
Helyszín: Stade Saputo, Montreal – 19.541 néző
Gólszerzők: Piatti (11., 29.), Jackson-Hamel (47.), ill. Silva (26.)


Az Orlando City – Columbus Crew összecsapáson a sok hazai próbálkozás ellenére csak két találat született, ráadásul nem csak a lilák találtak be. Olyannyira nem, hogy az első félidőt követően Aboubakar 35. percben szerzett találatával mehetett az előny tudatában pihenni a Columbus. Viszont a 67. minutumban Barnes összehozta a pontmentő találatot, majd tíz perccel később emberelőnybe is került a hazai gárda, de több gól már nem született a meccsen. Az Orlando ezzel zsinórban már 6. találkozóján nem tud nyerni, s ezekből 4 alkalommal ki is kapott! A Columbus valamelyest jobb formában van, s a Crew javára 5 pont választja el egymástól a két klubot a Keleti Főcsoportban, viszont az Orlando eggyel kevesebb meccset játszó. A Columbus jelenleg az ötödik, míg az Orlando a nyolcadik Keleten.

Orlando City – Columbus Crew • 1-1 (0-1)
Helyszín: Orlando City Stadium, Orlando – 25.527 néző
Gólszerzők: Barnes (67.), ill. Aboubakar (35.)
Kiállítás: -, ill. Afful (77.)

Nagy Dávid