Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Célegyenesben a szerbek – videóval

Rangadókkal folytatódott a vb-selejtező a D-csoportban, ahol Szerbia könnyen megszerezhette az egyenesági kijutáshoz szükséges pontmennyiséget.

irlsrb

Habár sokan az osztrákokat várták a csoport egyik favoritjaként, a „sógorok” ezúttal nem tudtak mit kezdeni a szívós grúzokkal. Azokkal a grúzokkal, akik már a nyolcadik minutumban megszerezték a vezetést, majd tartották az eredményt kontrákra berendezkedve. Ezt azonban még a félidőig sem bírták ki a kaukázusiak, lévén egy kényszerű cserét követően az Alaba helyére érkező Schaub a szünet előtt egyenlített. A második félidőben is igyekezett támadni Ausztria, hogy felzárkózzon a pótselejtezőért harcoló Wales-Írország duóhoz. Azonban minden hiába, maradt az iksz, így lépéshátrányba került nyugati szomszédunk.

A találkozón pályára lépett a korábbi győri Giorgi Kvilitaia, valamint az előző idényben a DVTK-ban játszó Murtaz Daushvili is.

Ausztria – Grúzia 1-1 (1-1)
G.: Schaub (43.) ill.: Gvilia (8.)

https://www.youtube.com/watch?v=sS-H6JS_azQ

Nagy lépést tett a világbajnokság felé Szerbia, amely kibrusztolta a győzelmet Írországban. Sokáig csak gyűrték egymást a felek, mígnem a második játékrész elején Kolarov bevette Randolph kapuját. Ugyanakkor nagy bajba kerülhetett volna a szerb társaság, merthogy Novica Maksimovic alig húsz perccel a vége előtt kiállíttatta magát, viszont az írekben nem volt meg az az átütőerő, hogy a remeklő Stojkovic eszén túljárjanak. Emberhátrány ide, emberhátrány oda, a déli szomszédaink még így is több veszélyt jelentettek a szigetországiak kapujára, mint fordítva. Ezzel a három ponttal Szerbia továbbra is veretlen, s alighanem már készülhet a jövő évi tornára.

Írország – Szerbia 0-1 (0-0)
G.: Kolarov (55.)
Kiállítva: Maksimovic (68., Szerbia)

https://www.youtube.com/watch?v=_vXZG6TBAVk

A csoport harmadik találkozóján a legutóbbi Eb-n nagyot játszó Wales látogatott Moldovába, és nyert kínkeservesen. Hiába a kvalitásbeli különbségek, alaposan megszenvedett Kisinyovban a „Sárkányok” válogatottja. Abszolút fölényben játszottak Gareth Bale-ék, ám feltörni csak a találkozó hajrájában sikerült a lelkes hazaiakat. Azt is az a Robson-Kanunak sikerült, aki az Eb-n robbant be a köztudatba. Sőt, a lefújás előtt megduplázta előnyét a szigetországi brigád. Aaron Ramsey vágta a hálóba a megnyugtató másodikat. Ezzel máris feljött a második helyre Wales, így Szerbia még izgulhat a végjátékban.

Moldova – Wales 0-2 (0-0)
G.: Robson-Kanu (80.), Ramsey (90+3.)

https://www.youtube.com/watch?v=8EDSVSDtQoU

https://www.youtube.com/watch?v=jDPz3pHGDOA

A csoport állása:

vb-D

Következik:

2017. október 6., péntek

Ausztria – Szerbia
Grúzia – Wales
Írország – Moldova

~GS~