Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Feyenoord is készen áll a City ellen

A Manchester City esélyes az idei évben megnyerni a legrangosabb európai kupasorozatot, a Bajnokok Ligáját. Ehhez holnap este teszik meg az első lépést a Feyenoord ellen. A hollandok azonban nem fognak feltartott kézzel kivonulni a pályára.

feyenoord - groningen

A Manchester City ellen egy nagy fegyvere lesz a Feyenoordnak, az, hogy hazai közönség előtt léphet pályára az angolok ellen. Giovanni van Bronckhorst, aki játékosként is szerepelt a holland klubban, majd váltott, és 2015-től a partvonalról irányítja a klubot, bízik benne, hogy helyt fognak állni holnap a pályán a csapattal.

A mérkőzést megelőző napon tartott sajtótájékoztatón, van Bronckhorst arról beszélt, hogy nagy kihívás egy olyan klub ellen pályára lépni, amely esélyes megnyerni a Bajnokok Ligáját. Hazai környezetben akár nagyon jó eredményt is elérhetnek az angolok ellen, mivel az elmúlt években, már volt arra példa, hogy egy-egy nagyobb klubot a megtréfáltak.

Régen volt már, de 2002-ben sikerült a klubnak megnyernie az UEFA-kupát, akkor a döntőben a Dortmundot győzték le. A fináléig vezető úton sem volt könnyű dolguk, többek között meg kellett mérkőzniük az Interrel, illetve egy körrel korábban a Rangers sem könnyíttette meg a dolgukat. Az biztos, hogy holnap este sem fognak megijedni az ellenféltől, a papírforma pedig bármikor borulhat, akár meglepetés is születhet majd Hollandiában.

kép: nos.nl

Nagy Gábor