Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: esélyt sem adott a ellenfelének a Man.City – videóval

Esélyesként tartják számon a Bajnokok Ligájában a Manchester Cityt. Az idei esztendő lehet az, amikor Pep Guardiola az angolokkal is felér a csúcsra. Ehhez első lépésként ma este kellett bizonyítaniuk a holland Feyenoord együttesével szemben. Ezzel párhuzamosan játszották le a Donyeck – Nápoly találkozót is.

21762711_1736914909688297_3382887687260658519_o

Hiába játszottak a hollandok hazai pályán, a City játékosait ez nem hatott meg, és a holland drukkerektől sem rémültek meg. Már korán, a mérkőzés második percében magukhoz ragadták az előnyt. David Silva küldött be középre remek labdát, ami meg is találta csapattársát, Stones-t, ő pedig nem hibázott, a kapuba juttatta a játékszert. A 10. percben Kyle Walker vette észre remekül, hogy csapattársát, Sergio Agüerot helyzetbe tudja hozni, oda is passzolta a labdát, és az argentin megduplázta csapata előnyét. A 25. percben már 3 gólosra nőtt a City előnye, miután Gabriel Jesus vágta be a kipattanót. A félidő hátralévő részében már újabb találat nem esett, így a vendégek vonulhattak a magabiztos előnyük tudatában pihenőre.

Magabiztos előnnyel vonulhatott ki az első félidőt követően a második játékrészre a Manchester City, azonban a gólok termelésével nem álltak le. A 63. percben De Bruyne küldött remek labdát Stones felé, amit ő be is fejelt az ellenfél kapujába. Ezzel 4 gólosra nőtt a City előnye, és Stones ezzel megszerezte a mérkőzésen a második találatát. A 65. percben meglehetett volna az 5. gól, ám Sterling középre tartó lövését hárítani tudta a hollandok hálóőre. Több találat nem született ezen a találkozón. Pep Guardiola fiai magabiztosan gyűjtötték be a három pontot a Bajnokok Ligája csoportkörének a nyitányán.

Feyenoord – Manchester City 0-4 (0-3)
Helyszín: De Kuip, Rotterdam; Vezette: Marciniak (lengyel)
Gólszerzők: – ill. Stones (2. 63.), Agüero (10.), Gabriel Jesus (25.)
Sárga lap: St Juste (38.), Kramer (40.), Vilhena (40.), Botteghin (66.) ill. De Bruyne (15.)
Kiállítva: – ill. –

Feyenoord: Jones – St Juste, Botteghin, van der Heijden, Nelom – Amrabat (Larsson 78.), El Ahmadi, Vilhena – Berghuis (Toornstra 46.), Kramer (Vente 71.), Boetius Vezetőedző: van Bronckhort

Manchester City: Ederson – Stones, Fernandinho (Sané 72.), Otamendi – Walker,D. Silva (Delph 67.), Silva, De Bruyne, Mendy – Agüero (Sterling 60.), Gabriel Jesus Vezetőedző: Guardiola

A mérkőzés esélyesének a vendég Nápoly volt előzetesen kikiáltva, az ukrán csapat ennek ellenére, fittyet hányva a papírformára már korán magához ragadta az előnyt. Ennek előzményeként, még a 6. percben a Nápoly próbálkozott, ám Milik labdája elkerülte a kaput. A hidegzuhanyt a 15. percben kapták az olaszok, Taison vágta be a labdát a kapu jobb alsó sarkába a tizenhatosról. A félidő hátralévő részében mindent megtett a Nápoly annak érdekében, hogy még a szünet előtt egyenlőre módosítsa az állást, azonban a lövéseik nem értek célt, így 45 perc játék után előnyben vonulhattak pihenőre a hazaiak.

A második játékrészben tovább növelte előnyét a Donyeck. Az 58. percben Ferreyra volt eredményes. A 72. percben szépített a Nápoly. A gól előtt Stepanenko szabálytalankodott a büntetőterületen belül, ami után tizenegyest rúghattak a nápolyiak. Milik vállalta el a lövést, és nem hibázott, ám még így is a hazaiaknál volt az előny. A 84. percben bebiztosíthatta volna a hazai gárda a győzelmet, ám Ferreyra fejese a kapufán csattant. A lefújásig már több találat nem esett a találkozón, így 3 ponttal nyitotta a 2017/18-as Bajnokok Ligája csoportkörét a Donyeck.

Sahtar Donyeck – Napoli 2-1 (1-0)
Helyszín:  Metalist Stadion, Harkov; Vezette: Zwayer (német)
Gólszerzők: Taison (15.), Ferreyra (58.) ill. Milik (72. – büntető)
Sárga lap: Fred (69.), Stepanenko (71.) ill. Insigne (69.), Mertens (69.),  Koulibaly (83.)
Kiállítva: – ill. –

Sahtar Donyeck: Pyatov – Srna, Ordets (Khocholava 92.), Rakitsky, Ismaily – Fred, Stepanenko – Marlos (Kovalenko , (72.)Taison, Bernard – Ferreyra (Dentinho 90.) Vezetőedző:  Fonseca

Napoli: Reina – Hysaj, Albiol, Koulibaly, Ghoulam – Zielinski (Allan 67.), Diawara, Hamsik (Mertens 61.) – Insigne, Milik, Callejon Vezetőedző: Sarri

2

https://www.youtube.com/watch?v=sIwles4G13k

kép: UEFA

Nagy Gábor