Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Liverpoolból csent pontot a Sevilla! – videóval

Szerdán tovább folytatódtak a Bajnokok Ligája első fordulójának csoportmérkőzései. Három év után újra a legrangosabb európai sorozatba szerepelhet az ötszörös győztes Liverpool együttese. Jürgen Klopp együttese hazai pályán kezdte meg szereplését a BL-ben méghozzá a spanyol Sevilla együttese ellen.

3388

Remek iramban és lendületesen vette kezdetét a mérkőzés és már az első percben a hazaiak veszélyeztettek Can lövésével, azonban Rico könnyedén védte a liverpooli lövését. A hidegzuhany a hazaiaknak az ötödik percben érkezett, mikor szinte a semmiből szerzett vezetést a Sevilla egy védelmi hibát követően Ben Yedder lőtt közvetlen közelről Karius kapujába. A Liverpool próbált gyorsan válaszolni, erre a 10. percben meg is volt az esélyük Mané lövését azonban óriási védéssel hárította Rico. Egy perccel később egy szögletet követően ismét a hazaiak kerültek helyzetbe, de Firmino fejese a kapu bal oldala mellé szállt. A folytatásban Jürgen Klopp együttese próbálta nyomás alá helyezni a Sevilla kapuját, aminek a 21. percben meg is lett az eredménye. Moreno kapott egy remek labdát a tizenhatoson belül, amit remek ütemben adott középre, Firmino pedig élt a lehetőséggel és a kapuba gurított, Rico ezúttal tehetetlen volt. Szinte a gólt követően jöhetett volna újabb vörös találat, Emre Can azonban ordító helyzetben a kapu jobb oldala mellé lőtt. A félidő hajrájában felpörögtek az események és a 37. percben Salah megpattanó lövése becsapta a kapust és Rico kapujába csapódott védhetetlenül. A félidő hajrájában Pareja kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül majd buktatta Manét amiért Makkelie bíró sporttárs büntetőt ítélt. A megítélt büntetőt Roberto Firmino jobb kapufára vágta, óriási esélyt elszalasztva a 3-1-re. Az első félidő legvégén Alberto Moreno növelhette volna kétgólosra a hazaiak előnyét Rico azonban sokadjára hárított nagy bravúrral.

3088

Fordulást követően is a hazaik uralták a játékot és a találkozó 53. percében előbb Salah majd az 58. percben Mané próbálkozott meg egy technikai lövéssel, de mindkét liverpooli lövése jócskán elkerülte a kaput. A második játékrész egyik legnagyobb lehetősége a 68. percben maradt ki, mikor Henderson pontrúgása Wijnaldumot találata meg akinek lövését nagy bravúrral hárította Rico ezúttal is. A hazaiak a második játékrészben nagyon visszavettek és erre a 72. percben rá is fizettek, miután a csereként beálló Muriel hozta kihagyhatatlan helyzetbe Correát aki kiegyenlített. A találkozó 76. percében Jürgen Klopp a hazaiak mestere pályára küldte a szezon első mérkőzésén pályára lépő Coutinhót. A hajrában komoly lehetőségek nem adódtak egyik gárda előtt sem, így igazságos döntetlen született az Anfield Roadon.

Liverpool – Sevilla 2-2 (2-1)
Helyszín:  Anfield Road, Liverpool, Vezette: Makkelie (holland)
Gólszerzők: Firmino (21.), Salah (37.) ill. Ben Yedder (5.), Correa (72.)
Sárga lapok: Moreno (39.), Gomez (64.) ill. Mercado (35.), Banega (38.), Parejo (42.)
Kiállítás: Gomez (90+4.)

Liverpool: Karius – Moreno, Lovren, Matip, Gomez – Wijnaldum, Can (Coutinho 76.), Henderson – Mané (Sturridge 84.), Firmino, Salah (Oxlade-Chamberlain 88.). Vezetőedző: Klopp

Sevilla: Rico – Mercado, Pareja, Kjaer, Escudero – N’Zozni, Banega, Pizarro (Sarabia 45+1.) – Navas (Corchia 83.), Ben Yedder (Muriel 69.), Correa. Vezetőedző: Berizzo

https://www.youtube.com/watch?v=nQYXAYqkl1w

https://www.youtube.com/watch?v=NXXmRAy0GV4

Maribor – Szpartak Moszkva 1-1 (0-0)
Helyszín:  Ljudski vrt, Maribor Vezette: Aytekin (német)
Gólszerzők: Bohar (85.) ill. Samedov (59.)

A csoport állás egy fordulót követően:

ecsoport

Képek: uefa.com

Ondik Gábor