Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: Mourinho szerint Pogba akár heteket is kihagyhat!

A Manchester United menedzsere, José Mourinho a Basel legyőzését követően a MUTV-nek elmondta meglátásait Paul Pogba sérülésével kapcsolatosan.

(Kép: goal.com)

Az MU FC Basel elleni 3:0-ás győzelme a Bajnokok Ligája A-csoportjában nem múlt el vezéráldozat nélkül. Paul Pogba ugyanis még a találkozó első félidejében egy ártatlan szituációt követően előbb a combjához kapott, majd kicsivel később a földre is rogyott. José Mourinho szerint nehéz megjósolni, hogy mennyit is kell kihagynia a “vörös ördögök” rekordigazolásának.

“Számomra úgy tűnik, hogy a combhajlító izma sérült meg, ha ez így van, akkor a tapasztalataim azt súgják, akár hetekig is hiányozhat. Részletekig menően azonban még nem konzultáltam az orvosi stábbal. A futball már csak ilyen, a keretedet eltiltások és sérülések rendszeresen sújtják. Ezekre fel kell készülnöd! Mi készen állunk, hiszen ha Paul nem játszhat vasárnap ott van Nemanja Matic, Ander Herrera, Michael Carrick vagy Marouane Fellaini is.” – Idézi a klub hivatalos televízió csatornája a portugál menedzsert.

A Manchester Untied a Premier League 5. fordulójában az Everton látja vendégül az Old Traffordon. Legkésőbb a találkozót megelőző hivatalos sajtótájékoztatón Mourinho biztosan kitér majd újfent Pogba állapotára.