Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Timo Werner elmondta, hova igazolna a legszívesebben – sajtóhír

Izzik a levegő a ma esti Bajnokok Ligája-debütálásra készülő RB Lepizig csatártehetsége, Timo Werner körül. Mario Gómez dicsérő nyilatkozata óta szinte nem telik el úgy nap, hogy ne kerüljön címlapra az ifjú csillag. Ezúttal először maga az érintett is megszólalt átigazolása ügyében…

werner

Jövő nyáron kirepül a fészekből az RB Lepizig fiókája? (kép forrása: bundesliga.com)

A Nationalelf ifjú támadója, az Effenberg által is méltatott Timo Werner jövőjével kapcsolatosan a következőket nyilatkozta: “Eddig nagyon sokra vittük lipcsei csapatommal, ezért még most nem nagyon gondolkozom azon, hogy mi lesz 1-2-3 év múlva. Ennek ellenére természetesen szeretnék valamikor egy nagy csapatnál játszani. De mégegyszer mondom: csapatommal még nem most vagyunk sikereink csúcsán. Egyszer az RB is egy nagy csapat lesz, ebben egészen biztos vagyok.”

Amikor az újságírók afelől kérdezték, hogy konkrétan melyik csapat érdekelné a jövőben, köntörfalazás nélkül így válaszolt: “Spanyolországban 3 klub létezik számomra: a Barcelona, a Real Madrid, és az Atletico Madrid. Angliában egy kicsit több a lehetőség: Arsenal, Chelsea, Tottenham, Liverpool, Manchester United és Manchester City.” – amikor a Bayernről kérdezték, még hozzátette: “A Bayern is egy igen nagy csapat, de egyelőre nem foglalkozom velük, ahogy a többi klubbal sem.”

Az állítólagos szerződéshosszabbítási ajánlatról, amely most 2020-ig tartó kontraktusát bővítené ki, pedig így vélekedik Werner: “Természetesen megfontolom a lehetőséget, de ha nem írom idén alá, az sem jelenti feltétlenül azt, hogy nyáron távozni akarok. Van akinek még 5 éves élő szerződése van, és abból is kivásárolják. A futball olyan gyorsan változik, hogy nem mondhatod biztosan, mi lesz majd holnap. Egyelőre kitűnően érzem magam Lipcsében, és még egy darabig itt szeretnék játszani.”