Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Valverde: jó végre nem Messi ellen játszani

Tegnap este a Bajnokok Ligája csoportkörének nyitófordulójában bebizonyította a Barcelona, hogy nem csak a “gyengébb” ellenfeleknek volt köszönhető az a három meccses győzelmi sorozat – tényleg jó formában vannak. Messi duplázott a tavalyi döntős Juventus ellen; a torinóiak sem tudták bevenni a katalán kaput; de még Dembele is kezdőként kapott lehetősséget. A Squawka elemzője, Muhammad Butt írta össze 5 pontban, hogy mit tanultunk ebből a találkozóból – most ezt foglaljuk össze.

Kép: Sports Illustrated

Kép: Sports Illustrated

Iniesta a 30 perces mester

Ez volt a 4. meccse 10 napon belül Iniestának, ráadásul itt is játszott a legjobban. Óriási kár, hogy az idő már kezd eljárni felette, mert zseniális dolgokra képes a labdával. Az első 30 percben ismét a régi Iniestát láthattuk, aki oktat a középpályán. A Zebrák csak próbáltak a nyomába érni, valahogy elcsípni a gondolatait, vagy a labdáit, de nem sok esélyük volt.

A második félidőre már elfáradt és jelentősen veszített a sebességéből, de egy-egy szép mozdulatra még így is futotta tőle. A spanyol karmester bizonyította, hogy még egy ilyen komoly ellenfél ellen is lehet rá számítani, még ha nem is 90 percen keresztül.

Miralem Pjanic a középpálya ura

Az utóbbi években a Juve olyan embereket adott el a középpályáról, mint Pirlo, Pogba, vagy Vidal. Szédít már csak a gondolat is, hogy mennyi tehetség távozott és hogy miként is lehetne ezt pótolni. A recept fő összetevője viszont már a birtokukban van: a Romától leigazolt Pjanic még egy ilyen meccsen is meg tudta mutatni, hogy milyen kiváló munkaerő is ő.

Messze csapata legjobbja volt, az egyetlen, aki vetekedhet a barcelonai játékosok teljesítményével. Még egy ilyen alárendelt helyzetben is képes volt 83%-ban pontosan passzolni – mindössze 9-et hibázott. Egy az egyben nem lehetett megverni, de még a szerelések terén is jól szerepelt, holott sűrűn kellett Messi ellen helytállnia. Ha valakinek, akkor neki nincs oka szégyenkezni.

Kép: Barcablaugranes.com

Kép: Barcablaugranes.com

Dembelének türelem kell

A hétvégi debütálása után ezúttal már kezdőként lépett pályára a Camp Nouban és igazából nem is okozott csalódást. Nagy önbizalommal vetette magát munkába. sokat vállalkozott, labdákat is szerzett. Idővel azonban eléggé az volt az ember érzése, mintha ez a játékos csak egy hete készülne a csapattal – mert valójában erről is volt szó.

A passzok pontatlanok voltak, rosszul kezelt le labdákat, meg volt, hogy elvitte két védő mellett a labdát, de aztán belevezette egy harmadikba. Ha ő lenne Neymar, akkor a szurkolók frusztráltak lennének, de erről szó sincs. Ő egy 20 éves srác, alig két évnyi felnőtt focival a háta mögött. Szenzációs képességei vannak, de még sokat kell tanulnia, türelemre van szüksége amíg utoléri magát és beilleszkedik a társaságba. (Erről bővebben itt)

Visszatért az a hamis kilences

Ahogy arról már írtunk, Messi újabban visszatér egy régi szerepköréhez, ahol a középcsatár mögött kell vinnie a támadásokat. Az argentin egy kis szünet után ismét elfoglalta helyét a Barcelona támadósorának szívében, ami ezúttal egy elég erős teljesítményben csúcsosodott ki. Volt hogy tőle indult, meg hogy nála végződött akció. Folyamatos veszélyt jelentett a torinói védelemre, szinte lehetetlen volt semlegesíteni – legfeljebb csak elodázni tudták a bajt.

Megtört Buffon jó sorozata Messi ellen és ezúttal két kapott gólt volt képtelen elkönyvelni, ami könnyen lehetett volna három is. A legendás olasz kapus pedig még csak mozdulni sem tudott, ahogy a védelem is csődöt mondott, amint egy pici területhez jutott Leo. ahogy a meccs után Valverde mondta: “Sokszor szenvedtem már Messi ellen korábban, most viszont vagyok annyira szerencsés, hogy itt van a csapatomban.” (Valverde és Allegri nyilatkozatai egyébként itt olvahatók)

Egy tökéletes igazolás

Amikor Pep Guardiola megkezdte a munkát Barcelonában, az egyik legfontosabb fegyvere nem volt más, mint Daniel Alves. A sokoldalú jobbhátvéd ugyanis nem csak a védekezésben látta el a feladatait, hanem a támadásoknál is kiemelt szerepe volt. Alves távozása óta ez a pozíció betöltetlen volt, egészen mostanáig. A Benficától elhozott Semedo eddig is aktívan tevékenykedett elöl, de most a Juve ellen arról is meggyőződhettünk, hogy nem csak a spanyol középcsapatok ellen képes helytállni. Talán a csapat legjobbja volt, ha nem számoljuk Messit, de érdekes módon nem az előre játékával domborított nagyot, hanem az olasz támadók semlegesítése során. Hihetetlen sebességével egy csomó estetleges hiba kijavításában kulcsszerepe van. Ő fut vissza, akasztja meg a kontrákat, vagy éri utol Douglas Costát – utóbbit nem sokan überelik sebességben. Tavaly voltak gondok a Barcánál a támadás és a védekezés egyensúlyával. Bizonyos feladatokat nem látott el senki – most viszont van ember, aki hátul is odaér. Bizonyította, hogy miért ő volt a tökéletes igazolás ezen a nyáron.