Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egyszerűbbé teszik a vb-sorsolást

Döntött a FIFA, minek értelmében eltörlik a földrajzi szempontokat, illetve egy esetben meghagyják azt.

Russia

Nyilvánosságra hozta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) végrehajtóbizottsága, milyen szisztéma alapján kerülnek kisorsolásra a 2018-as világbajnokság csoportjai. A FIFA az október 16-i világranglista alapján sorolja kalapokba a tornára kijutó 32 válogatottat, így nem lesz szerepe a földrajzi szempontoknak. Az első kalapba a világranglista legjobb hét helyezettje, illetve a házigazda Oroszország kerül, a másodikba a következő nyolc, a harmadik-, és negyedik kalapba szintén hasonlóan sorolják be a nemzeti együtteseket. A földrajzi szempontok mindössze annyiban játszanak szerepet, hogy egy konföderációba tartozó csapatok nem kerülhetnek egy kvartettbe, kivétel ez alól az európai együttesek.

Érdekességképpen jelenleg Svájc és Lengyelország első kalapos, addig a 2010-es világbajnok spanyolok csak második kalaposak, de például ide kerülne az Eb-ezüstérmes francia válogatott is. A harmadikba csúszna 2006 világbajnoka, Olaszország.

A már kvalifikált válogatottak:
Európa: Oroszország (rendező), Belgium

Dél-Amerika: Brazília
Ázsia: Japán, Irán, Szaúd-Arábia, Dél-Korea
Észak-, és Közép-Amerika: Mexikó

~GS~