Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Real Madridnak nyugalomra van szüksége

Tegnap váratlan vereségbe futott bele hazai pályán a Real Madrid, amely a Betistől kapott ki egy hosszabbításban született góllal az utolsó pillanatokban.  Zidane a meccs után elmondta, hogy a labda ezúttal nem akart bemenni a hálóba – van ilyen.

Kép: Dailymail

Kép: Dailymail

“Nem hiszem, hogy ez a helyzet kellemes lenne. Vesztettünk pontokat, de sok meccs van még hátra. Az a munka amit elvégeztünk, még nem megy a kukába csak azért, mert játszottunk három gyenge meccset otthon.”

“Nem voltunk sikeresek a kapura tartó lövések terén. Én vagyok az edzője ennek a csapatnak és amire most szükségünk van, az a nyugalom, pihenés, és hogy csak a következő meccsre koncentráljunk.”

“Ez nem volt valami jó meccs, de egyben kimondottan rossz sem. Tavaly nyertünk párszor úgy, hogy talán meg sem érdemeltük a sikert, most pedig ugyanez van, csak fordítva. Nyugalom.”

“Nem hiszem, hogy bármi ok lenne aggodalomra. Jó meccset játszottunk San Sebastianban (a Real Sociedad ellen). Nem kell aggódni.”

“Nem gondolom, hogy aggódnom kéne Cristiano, vagy a csapat miatt. Most a dolgok nem mentek jól, de állítom: meg kell találni a lelki békét, sok van még bennünk.” – mondta Zidane, akinek a szavait a Sky Sports idézte.

De miért is hangsúlyozza ennyire a higgadtságot Zidane? Nos, a spanyol és a nemzetközi média most épp szétszedi a Realt, amely ezzel a zakóval idei három hazai meccséből egyet sem tudott megnyerni – ez a klub történetében most fordult elő harmadik alkalommal.

/Egy kis kritika az AS-től. A spanyol lap ismét Bale-t piszkálta, akiről készítettek is egy hőtérképet. Szerintük a walesi olyan jól teljesített az első félidőben, mintha pályára se lépett volna./

2011 áprilisa óta nem nyújtottak olyan gyenge teljesítményt a Bernabeuban, mint most – akkor Jose Mourinho ült a madridi padon.

Mivel a Real nem talált be, így most véget ért a 73 mérkőzésen át tartó szériájuk, vagyis hogy 2016 áprilisa óta minden találkozójukon szereztek gólt (ezzel egyébként csak befogni tudták a Santost, megelőzni már nem).

Az 5 meccses eltiltásból visszatérő Cristiano Ronaldo sem örülhetet, habár döntött egy rekordot: 12 szer vette célba a Betis kapuját, anélkül hogy betalált volna – 2015 szeptembere óta senkinek sem volt ekkora eredménytelen vállalkozókedve. Gyorsan tegyük hozzá, hogy akkor is ő volt a hunyó.

Joe Hart után a korábbi madridi cserekapus Adan lett tehát a következő a sorban, aki kapott gól nélkül megúszta a Real ellen – ehhez 512 napnak kellett eltelnie.