Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FIFA-vizsgálat két angol klubnál

Újabb vizsgálódást jelentett be a FIFA, amely a Chelsea és a Manchester City-nél történő átigazolásokkal foglalkozik, különösképp a fiatalkorú játékosok esetében.

Chelsea-Gael-Kakuta-impersonator-Liverpool-Barclays-Premier-League-519402

A Chelsea Gaël Kakuta miatt egyszer már bajba került. 

Egyszer már megjárta a Chelsea, hogy nem ügyelt az átigazolási piacon érvényes szabályokra, igaz 2009-ben Gaël Kakuta szerződtetését követően feloldották a két átigazolási szezonból való kizárást.

Harmadszor azonban aligha lesz ilyen szerencsés a londoni klub. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetséggel szemben a kék-fehérek biztosak benne, hogy minden szabályt betartottak.

Garre Chelsea

A Manchester City Benjamin Garre (középen) szerződtetése során követhetett el hibát.

A FIFA ugyanis tiltja a 18 év alatti külföldi fiatalok szerződtetését, hacsak nem 50 kilométerre a határtól élnek. Ugyanezen ok miatt került a figyelem középpontjába a Manchester City, amely Benjamin Garré szerződtetése miatt kerülhet bajba. Ugyan tavaly a FIFA tisztázta a klubot, a játékos akkori klubja, a Vélez Sarsfield a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult jogorvoslatért. Emiatt júliusban megtárgyalták az ügyet az illetékesek, viszont ítélet nem született.

„Megerősíthetjük, hogy vizsgálódunk, de megjegyezzük, hogy a folyamatban lévő ügyekről nem adhatunk bővebb tájékoztatást.” – szól a FIFA-verdikt.

Tavasszal már akadt egy 300 ezer fontos szankció a City-vel szemben, amely mellett két évre eltiltották a fiatalkorúak szerződtetésétől, ám ezt a második évre felfüggesztették három esztendőre. Azaz 2018. június 30. után igazolhat a szabályok betartásával, ám a manchesteriek továbbra is úgy gondolják, hogy nem követtek el semmi szabályba ütközőt, valamint kiemelték, nem tudnak a FIFA vizsgálatáról.

~GS~