Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Győzelemmel rajtolt az U17-es válogatott

Két helyszínen, Bükön és Gyirmóton rendezik az elkövetkezendő napokban az U17-es női Eb-selejtezőket. A magyar együttes papírforma-sikert aratott a nyitányon.

noiu17-e1487255039469

Ahogy azt kell, a magyar válogatott igencsak kiszolgálta a hazai publikumot Bükön, hiszen a bolgárok elleni összecsapást végig uralták a mieink, akik közül elsősorban Szélpál Nóra brillírozott. A szegedi labdarúgó már a harmadik percben előnyhöz juttatta a magyar válogatottat, majd még az első negyedórában újabb két góllal terhelték meg a mieink a bolgár kaput. Sőt, húsz perc sem kellett, hogy négy legyen közte. A fordulást követően sem hagyott alább a mieink lelkesedése, ami újabb találatban csúcsosodott ki. A magabiztos győzelem után következik hétfőn Moldova, amely Norvégiától kapott alapos verést. Így könnyen lehet, hogy a jövő csütörtöki összecsapás dönt a csoport első helyéről, s arról, melyik együttes jut tovább a tavaszi elitkörbe.

Magyarország – Bulgária 5-0
G.: Szélpál N. (3., 15.), Nagy V. (12.), Pusztai S. (18.), Czellér D. (45.)

A másik összecsapáson:
Norvégia – Moldova 9-0

A csoport állása:
1. Norvégia 3 p. (9-0), 2. Magyarország 3 p. (5-0), 3. Bulgária 0 p. (0-5), 4. Moldova 0 p. (0-9)

~GS~