Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: Jön a 6. forduló – előzetes

A hétvégén immáron a Premier League 6. fordulóját rendezik a szigetországban. Csúcsrangadót most nem tartogat a forduló, azonban lesznek érdekfeszítő találkozók. Nézzük mit tartogat nekünk a hétvége. 

4584

Szombaton késő ebéd után startol a forduló, méghozzá egyből egy londoni rangadóval, ahol a West Ham a Tottenhamet fogadja. Mauricio Pochettino csapata kicsit beragadt a rajtnál, ám az ő szemszögükből szerencséjükre, most nem az új “hazai” pályájukon a Wembleybe lesz a mérkőzés, hanem a csoda szép Olimpia Stadionban. A “Kalapácsosoknál” sincs minden rendben, Bilic alakulata a kiváló keret ellenére nem tudott eddig összeállni, ám egy Spurs elleni győzelem átbillenthetné őket a holtponton. Legutóbb ebben a stadionban a West Ham diadalmaskodott 1-0-ra, ami tavaly a bajnoki címébe került Harry Kanéknek, így van miért visszavágniuk.

A négy órás idősávban pályán a két manchesteri szupercsapat is. A Manchester City a romokban heverő Crystal Palacet fogadja. Guardiola csapata tehát nem lesz igazi erőpróba elé téve, de mint tudjuk a PL-ben minden előfordulhat. Roy Hodgson a Palace új menedzsere először tudott huzamosabb ideig készülni csapatával, így ez kicsi bizakodásra adhat okot, de a forduló egyik meglepetése lenne, ha a City pontokat vesztene ezen a találkozón. Ráadásul legutóbb itt a Bentekéék egy 5-ösbe szaladtak bele.

Manchester “vörös” fele előtt már közel sem ilyen sima a győzelemhez vezető út, ugyanis Manchester United a Southamptonhoz látogat, ahol pillanatnyi forma ide vagy oda, sohasem egyszerű a vendég csapatok dolga. Mourinho csapata továbbra is nagyon meggyőző, Lukaku és Rashford vezetésével rugdossa a gólokat, a Matic vezette középpálya pedig eddig kifogástalan. Pogba továbbra sem bevethető, emiatt talán fájhat Mourinho feje, ám a múlt héten és a hétvégén látottak alapján ez a játékon nem látszott. Legutóbb itt egy gól nélküli döntetlen született, azonban most ez meglepetés lenne.

A bajnoki címvédő Chelsea is ebben az időben jelentkezik. Antonio Conte csapata a Stoke Cityhez látogat, így nekik se lesz séta galopp ez a szombat. A Britanniában elvérzett már idén az Arsenal és a Manchester United is, így fel kell kötni Hazardéknak a “nadrágot”, ennek ellenére a londoni kékek a mérkőzés esélyesei. Drinkwater játékára nincs esély, Pedro kérdéses, még David Luiz az Arsenal ellen összeszedett piros miatt nem lép pályára, rajtuk kívül azonban mindenki felépült, így válogathat az olasz mester.

A szombatot a Leicester City – Liverpool összecsapás zárja, méghozzá a King Power Stadionból. Érdekesség, hogy kedden már a Ligakupában összecsapott egymással a két csapat és akkor a Leicester 2-0-ra leléptette a “Vörösöket”, így hamar visszavágási lehetősége adódik Jurgen Klopp csapatának a kupabúcsúért. A Liverpoolnál van hiányzó bőven, Clyne, Lallana, Mané játéka kizárt, még Can és Matip bevetése is kérdőjeles, még hazai oldalon egyedül az átigazolási herce-hurca miatt egyelőre eltiltott Adrien Silva nem léphet pályára. Tavaly a bajnokságban szintén a Leicester örülhetett itt, akkor a Pool 3-1-el ballagott haza. Minden félretéve egy igazi ki-ki találkozót várhatunk, csak úgy mint a hétközben.

2017.09.23. szombat:

13:30 West Ham – Tottenham (TV: Prime)
16:00 Burnley – Huddersfield
16:00 Everton – Bournemouth
16:00 Manchester City – Crystal Palace
16:00 Southampton – Manchester United (TV: Spíler TV)
16:00 Stoke – Chelsea
16:00 Swansea – Watford
18:30 Leicester – Liverpool (TV: Spíler TV)

A szombati dömping után vasárnap mindössze egy találkozót rendeznek, ez pedig egy igazi újonc rangadó lesz. A Brighton a Rafa Benitez vezette Newcastlet fogadja. A “Szarkák” az elmúlt 3 mérkőzésüket megnyerték, mellyel hirtelen az élmezőnyben találták magukat. Tavaly ez volt a Championship rangadója, akkor itt a Newcastle nagy csatában 2-1-re le tudta győzni a Brightont. Ennek (is) köszönhetően, most is a vendégek a mérkőzés esélyesei.

2017.09.24. vasárnap:

17:00 Brighton – Newcastle

Hétfőn zárul a 6 .forduló, méghozzá az Emiratesben az Arsenal otthonában, ahova a West Brom látogat. Wenger csapata kezdi összeszedni magát, a múlt héten, ugyan nem tudott nyerni a Stamford Bridgen a Chelsea ellen, azonban játékban szinte felülmúlta a riválist. Hét közben a Ligakupán az “Ágyúsok” takaréklángon verték a Doncaster csapatát. Apróbb probléma Wengernek, hogy az eddig legjobbjuk Danny Welbeck ismét kidőlt, így egy hónapig nem lesz bevethető. A vendég oldalon egyelőre elégedettek lehetnek, Tony Pulis alatt a WBA ugyanis továbbra is masszív, ám ez lesz az első igazi erőpróbájuk idén. Tavaly itt az Emiratesben az Arsenal 3-1-re diadalmaskodott és most is ők a mérkőzés esélyesei.

2017.09.25. hétfő:

21:00 Arsenal – WBA (TV: Spíler TV)