Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Zidane beszólt az újságíróknak, és az új sztárt dicsérte!

Nagyon nehezen hozta el a három pontot az Alavés otthonából a Real Madrid együttese. A tegnap esti meccs hőse a Királyiak új csillaga, a bajnoki meccsen először kezdőbe nevezett Dani Ceballos volt. Zinedine Zidane a meccs után nem is fukarkodott dicsérni az U21-es spanyol válogatott csapatkapitányát.

zidanecr001

Elképesztő a nyomás a Real Madrid együttesén, ugyanis alig kezdődött még csak el a La Liga idei kiírása, máris hétpontos hátrányt szenved az FC Barcelona mögött. Szégyenszemre, címvédő létére.

Szombaton az Alavés-nál vendégeskedtek, és bizony komolyan kellett küzdenie a csapatnak, hogy végül meglegyen az áhított három pont. A lefújást követő sajtótájékoztatón a gárda vezetőedzőjét, Zinedine Zidane-t az újságírók természetesen azonnal szembesítették a látottakkal, azaz Ronaldo formahanyatlásával, az újoncként duplázó Ceballos remeklésével és a tetemes ponthátránnyal:
„Örülök Daninak. Az ő nagy esélye volt a mai, és jól játszott, amellett pedig hogy még két gólt is szerzett, nagyszerű volt a pályán. Megmutatta, hogy ide tartozik. Ha megnézzük ezt a meccset, és hogy csak két gólt szereztünk, akkor az nem sok, de legfontosabb, hogy megszereztük a pontokat. Jól játszottak a hazaiak, de megérdemelten győztünk. Türelmesnek kell lennünk, nem vagyunk éppen egy nagyon ragyogó időszakunkban, de csak napról napra jobbak leszünk, ez biztos. Mindig ugyanaz a gond Önökkel újságírókkal, hogy amikor nem szerezzük meg az összes pontot, akkor mindig ugyanazokat kérdezik, pedig csak csendben kellene maradniuk. A szezon hosszú, és nem lesz mindig ekkora a különbség.” – nyilatkozott a kissé frusztrált francia szakember, a média képviselőinek.

A meccs összefoglalója ITT tekinthető meg!

Balogh József