Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elitkörben!

Magabiztosan győzte le Moldovát U17-es leányválogatottunk, így már biztos a részvétele a tavaszi elitkörben.

DSC_7364

A pénteki kütéses siker tovább építette a Schumi Dorottya vezette magyar együttes önbizalmát, amely ezúttal is győzelmet eredményezett. A mieink keretében többen is ott voltak az elmúlt tavaszi elitkörben, ahonnan csak nagy küzdelemben estek ki a mieink. Most egy viszonylag gyengébb kvartettben szerepelnek a lányok, és ahogyan Bulgária, úgy Moldova ellen is a fiataljaink számítottak esélyesnek. Már a találkozó elejétől diktálta az iramot a magyar együttes, viszont hiába játszott elképesztő fölényben a gárda, csak kapufáig jutottak Szélpál Nóráék. Aztán félóra elteltével az említett szegedi labdarúgó törte meg a vendégek ellenállását, ami megnyugtatta a csapatot. Fordulás után is egyre másra jöttek a mieink lehetőségei, amiből először Pintye Vivien, majd Stefán Bernadett lőtt gólt. A magabiztos sikerrel kiharcolta részvételi jogát a 2018 tavaszán esedékes elitkörben a magyar válogatott.

„Gratulálok a lányoknak, jól küzdött a csapat. Sikerült megvalósítani, amit elterveztünk, többet birtokoltuk a labdát ellenfelünknél, és a kezdeti nehézségek után a befejezéseknél is pontosak voltunk. A bolgárok elleni első meccs után több helyen is változtattam a csapaton, szerettem volna minél több játékosomnak lehetőséget adni. A torna előtt az elitkörbe jutás volt a legfontosabb célunk, örülök, hogy ezt már teljesítettük, de szeretnénk a favorit norvégokkal is jó meccset játszani, az egy igazi erőfelmérő lesz a korosztály számára, hogy hol is tartunk a nemzetközi elithez képest.” – értékelt Schumi Dorottya, már előre is tekintve.

DSC_7314

Magyarország – Moldova 3-0 (1-0)
G.: Szélpál N. (32.), Pintye V. (49.), Stefán B. (59.)

A másik összecsapáson:
Norvégia – Bulgária 5-0

A csoport állása:
1. Norvégia 6 p. (14-0), 2. Magyarország 6 p. (8-0), 3. Bulgária 0 p. (0-10), 4. Moldova 0 p. (0-12)

Következik:

október 28., csütörtök
16.00 Magyarország – Norvégia – Bük
16.00 Moldova – Bulgária – Gyirmót

~GS~