Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tökéletes körülmények, fantasztikus eredmények

Közel száz induló részvételével rendezték a Footgolf Országos Bajnokság – egyúttal a Hun Trophy – hetedik fordulóját, a 39-esek Footgolf Versenyt a szlovákiai Nagysurányban található Airport Golf Club pályáján. Az utolsó előtti játéknapon négyes holtverseny született az élen, a szabályok azonban Balogh Tibornak kedveztek. Már két kategóriában eldőlt az elsőség sorsa.

balogh

A négyes holtversenyből Balogh Tibor jött ki jobban 

Hogy valóban tökéletes körülmények fogadták a FOB hetedik körének mezőnyét, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a 96 indulóból 71 induló teljesítette a 18 szakaszt par (kijelölt rúgásszám) alatt.

A szlovák játékosokkal kiegészült magyar mezőnyben Balogh Tibor (Royal, fenti kép), Podusil György (BFGT), Simonyi Gábor (FTC Footgolf) és Tomas Kikus (FG Bratislava) -13-as eredménnyel zárt, a 9-6-3-1 szabály Baloghnak kedvezett, így ő nyerte az utolsó előtti bajnoki versengést. Érdekesség, hogy az élen végző négyes mögött öten is -12-vel fejezték be a napot.

A felnőtt férfi kategóriát Simonyi nyerte, így Baloghé lett a negyven éven felüliek, míg Karakas Attiláé (Outsiders) az 50 felettiek első helye. A hölgyek legjobbja a 9-6-3-1 szabály alapján Lucia Cermakova volt, de a FOB-on belül a szintén 75 rúgással záró Nagy Niki (FTC Footgolf) diadalmaskodott. A legjobb újonc vasárnap ismét Mayer Zoltán (FTC Footgolf) volt. Kókai Bence (Royal) most sem talált legyőzőre a junioroknál, ráadásul -5-ös eredménnyel zárt! A csapatversenyt az FTC Footgolf nyerte a BFGT és a Royal előtt.

A bajnokságból már csak egy forduló van hátra, a minden bizonnyal 250 pontos viadal dönt a végső helyezésekről. Az abszolút bajnoki cím minden bizonnyal Bacskai Bence (Hole Hunters), Németh Gábor (FTC), Balogh Tibor, Podusil György és Lengyel Béla között dől el. A felnőtt férfi kategóriában erre már csak Bacskainak és Némethnek van sansza. A negyven év felettiek között aranyára Balogh, Podusil, Lengyel, Balázsi Csaba, Papp Péter (mindkettő BFGT), Takács Attila (EMFGSE), Flink János és Biró László (mindkettő Outsiders) is bejelentkezett. Az ötven felettiek bajnoki címét Kocsis Sándor és Tóth György dönti el egymás között október végén.

Az újonc kategória bajnoka Mayer Zoltán (FTC), akinek előnye már behozhatatlan. A hölgyeknél új bajnokot avatunk, ugyanis Nagy Nikinek és Pusztai Panninak van esélye az aranyra, mivel Major Ilona a maival együtt két kört is kihagyott, biztosan elmarad a címvédés. Kókai Benceviszont megvédte címét. Nagysurányba is úgy érkezett, hogy esélyes a győzelemre kategóriájában. A hetedik kört -5-ös eredménnyel ismét megnyerte, egyúttal bebiztosítva első helyét, amit már senki nem vehet el tőle.

EREDMÉNYEK

A FOB ÁLLÁSA

A vasárnapi magyar bajnoki kör előtt több magyar is a nagyszombati szlovák bajnoki fordulóval melegített a FOB hetedik körére szombaton. A legjobban Simonyi Gábornak (FTC Footgolf) ment, aki a győztes Tomas Bartko mögött egyetlen rúgással lemaradva második lett. Flink János negyedik (Outsiders), csak a 9-6-3-1 szabály alapján csúszva le a dobogóról), Kocsis Sándor (BFGT) 8., Zsuppán Péter (Outsiders) 10. lett.

EREDMÉNYEK

Fotók: Hole Hunters
Forrás: magyarfootgolf.hu