Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

„Sokra viheti” – Sallóit dicsérik

Remek szériát fut Sallói Dániel, a Sporting Kansas magyar támadója. Nem csoda, hogy egyre inkább a figyelem középpontjába kerül a fiatal magyar labdarúgó az amerikai sajtóban.

sallóidani

Kabalának jó volt. Mint arról mi is beszámoltunk, Sallói Dániel eldöntötte a US Open kupát, majd gólt szerzett a hétvégi bajnokin is, tette mindezt szülei látogatása alkalmával, akik szerencsét hoztak fiúknak, igaz, kőkeményen megdolgozott ezért a teljesítményért Sallói Dániel. „Különleges időszakra vártunk, hogy ne csak a várost lássuk, hanem a gyereket is játszani – fogalmazott a labdarúgó Édesapja, aki nem is időzíthette volna jobban a látogatást, merthogy a SKC nyolc nap alatt három meccset játszott, mindhármat hazai környezetben. – Büszkék vagyunk rá a pályán és azon kívül is. Rengeteg emberrel találkoztunk a klubnál, a városban, és mindenki kedveli, mert udvarias, folyton mosolyog, és persze mert jól futballozik. Szerettem volna, ha Európa keleti részét elhagyva más – a győztes – mentalitás ragad rá, ami itt abszolút megvan.”

Nem ismeretlen Vermes Péter számára a Sallói-család, hiszen amikor a Rába ETO-ban futballozott, szerepelt együtt az idősebb Sallóival, így mi sem volt természetesebb, hogy szívesen látja a családot. „Az édesapjával egy csapatban játszottunk, amikor Magyarországon szerepeltem – beszélt a kötődéséről Vermes, aki Urbányi Istvánnal is játszott együtt az 1989-1990-es bajnokságban. – Dániel több mint három évvel ezelőtt került klubunk akadémiájához, azóta rengeteget fejlődött, köszönhetően a futball iránti imádatának és a hozzáállásának. Ezért lesz egyre jobb játékos.”

629-salloi-nikolics

Eleinte csak elvétve kapott szerepet Sallói Dániel, de idővel kihagyhatatlan szereplője lett a Kansasnak. Olyannyira, hogy mind US Cup-ban, mind a bajnokságban 3-3 góllal jelezte, lehet rá számítani. A társai is kedvelik, és dicsérik a magyar játékost, aki a bajnokságban 18 alkalommal lépett pályára, nyolcszor kezdett, a kupában egyszer volt pályán a kezdő sípszótól, míg három alkalommal csereként segítette együttesét. „A klubnál már szóltak, hogy a szüleimnek intézik a zöldkártyát, mert szerencsét hoznak – viccelődött a játékos. – Viccet félretéve, örülök, hogy így alakult, főleg azok után, hogy a New England ellen sérülés miatt nem játszottam. Boldoggá tesz, hogy a másik két mérkőzésen nemcsak pályán voltam, hanem gólt is szereztem, szerencsére elkaptam a fonalat, és az is jólesik, hogy kitüntetett figyelmet kaptam. A Los Angeles elleni találkozó előtt például megkérdezték, hol ülnek a szüleim, hogy a lelátón tudják őket mutatni. A kupadöntő álomszerűen alakult, a vasárnapi győzelem pedig a hab a tortán. Az önbizalmamnak is jót tett, persze ilyen környezetben amúgy sincs ezzel probléma. A klubnál mindenki pozitív és támogató, még akkor is, ha valaki hibát követ el. Ennek is köszönhető, no meg a sok munkának, hogy fejlődök, és minden egyes nap jobbá válok. Türelmes voltam, vártam az alkalomra, hogy bizonyíthassak – ezt tanácsolta nekem Peter Vermes vezetőedző és a szakmai stáb többi tagja is, mondták, hogy ebben az évben biztosan megkapom a lehetőséget. Így is lett!”

Ráadásul a csapat is elkapta a fonalat, hiszen az alapszakasz vége előtt nem sokkal második helyen áll a Nyugati Konferenciában, mindössze egypontos hátránnyal a Vancouver Whitecaps mögött. Ezt a hétvégén le is dolgozhatja a Kansas, mivel épp egymás ellen lépnek pályára a felek.

„Már csak néhány bajnoki van hátra az alapszakaszból, mindent bele kell adnunk – tekintett előre Sallói Dániel. – Az elsődleges célunk az első két hely valamelyikének megszerzése, hogy szabadkártyát kapjunk, persze a legjobb az lenne, ha elsők lennénk, mert akkor a rájátszásban mindegyik mérkőzést otthon játszanánk. Egyébként is fontos a hazai pálya, itt, Amerikában aztán pláne. A rengeteg utazás megterhelő, kikészíti a csapatokat, ezért lenne fontos, hogy megnyerjük a Nyugati főcsoportot.”

Sallói mutatói 2017-ben

Bajnokság
18 mérkőzés/8 kezdő/10 csere/ 816 perc/ 3 gól/ 1 gólpassz

Kupa
4 mérkőzés/1 kezdő/2 csere/ 210 perc/ 3 gól

~GS~