Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: újból botlott az Everton; a Lyon ellen maradt veretlen az Atalanta – videóval

Továbbra sem megy az Európa-ligában a liverpooli Evertonnak, ugyanis az Atalanta elleni sima vereséget követően a második fordulóban a ciprusi Apollon Limasszol ellen nem sikerült hoznia a kötelezőt Rooneyéknak. Ellenben a fentebb említett olasz együttes a Lyon otthonában maradt veretlen! Emellett pályán volt még a Lokomotiv Moszkva is, mely egy félidő alatt eldöntött mindent, míg a Sheriff Tiraspol a København ellen szerzett pontot.

IMG_20170929_001809Rooney (középen) meglőtte 40. európai kupagólját, csapata viszont csak egy pont birtokában hagyhatta el a pályát (forrás: twitter.com/Everton)

Az Everton a két héttel ezelőtti Atalanta elleni sima veresége (3-0) után hazai pályán hozta volna a kötelezőt az Európa-liga második körében.

Az ellenfele tegnap este a liverpooli kékeknek a ciprusi Apollon Limasszol együttes volt, amely már a 12. minutumban egy nagy hazai védelmi hibát követően előnybe került Adrian révén (0-1). A 21. percben pedig egy hasonlóan nagy banális hibát követően egyenlített az Everton, melynek egalizáló találatát Rooney szerezte, aki ezzel 40. gólját jegyezte az európai kupaporondon (1-1)!

A második félidőben a fordítás is összejött a hazaiaknak, ugyanis a csereként beállt Vlasic első találalát lőtte az Everton színeiben (2-1)! A hajrában Bognár Tamás játékvezető a francia Roberge részére mutatott fel azonnali piros lapot teljes joggal, így 10 emberrel fejezte be a meccset az Apollon. Ám hiába a kiállítás, a ciprusi gárda egyenlített két perccel később, és a 88. minutumban pontot mentett! Ekkor a Pedro által beívelt szabadrúgás nyomán Yuste fejese landolt a hazai kapuban (2-2).

Ezzel megtörtént az, hogy a papíron jóval esélytelenebbnek vélt Apollon Limasszol az E-csoportban előző az utolsó, csupán egy ponttal álló Evertont, amely nem tudta hozni a kötelezőnek vélt győzelmet.

UEFA EURÓPA-LIGA, 2. FORDULÓ – E-CSOPORT
Everton – Apollon Limasszol • 2-2 (1-1)
Helyszín: Goodison Park, Liverpool. Vezette: Bognár Tamás
Gólszerzők: Rooney (21.), Vlasic (66.), ill. Adrian (12.), Yuste (88.)
Kiállítás: – , ill. Roberge (86.)

https://youtu.be/BeBzYL-FHn0


IMG_20170929_032854

Gomez nagyszerű gólja pontot ért a Lyon otthonában (forrás: twitter.com/Atalanta_BC)

Az első körben az Everton ellen nagy sikert arató olasz Atalanta a második fordulóban az előzőleg döntetlent játszó Lyon otthonába látogatott az elmúlt este folyamán az El-ben.

A hazaiak az első játékrész végén kerültek előnybe – a 45. minutumban a Burkina Faso-i Traoré lövését előbb védte a vendégek hálóőre, majd a kipattanót már bevágta a léc alá az afrikai labdarúgó, így Lyon előnnyel futhattak neki a csapatok majd a második félidőnek (1-0)!

A folytatásban az egyenlítésre nem kellett sokat várni. Az 57. percben Gomez szabadrúgásból legurított labdáját Freuler tette vissza társának, az Atalanta csapatkapitánya pedig távolról lőtte be a játékszert (1-1)!

A lefújásig már nem változott az eredmény, az Atalanta pedig fontos pontot szerezve maradt veretlen, és áll a tabella élén, míg a Lyon a második két forduló után az E-csoportban.

UEFA EURÓPA-LIGA, 2. FORDULÓ – E-CSOPORT
Lyon – Atalanta • 1-1 (1-0)
Helyszín: Stade de Lyon, Decines
Gólszerzők: Traoré (45.), ill. Gomez (57.)

https://youtu.be/OFJfJDB-i4c

Az E-csoport állása a második fordulót követően

IMG_20170929_032125


A cseh Zlin a Lokomotiv Moszkva otthonában lépett fel tegnap este. Mindkét együttes az első körben döntetlent játszott.

A mérkőzés lényegében egy durva szabálytalansággal indult, hiszen a 2. percben a vendégek játékosa, Gajic rúgta fejbe ellenfelét, a játékvezető pedig természetesen teljes joggal tizenegyest adott a Lokomotivnak. A labda mögé a portugál Fernandes állt, aki értékesítette a büntetőt (1-0). Négy perccel ezután jött újból a portugál gólja, duplájával korán magabiztos előnyre tett szert tehát a moszkvai alakulat (2-0). Ám ezzel még nem volt vége, hiszen Fernandes a 17. minutumban Miranchuk labdáját jutatta a kapuba, ezzel mesterhármast ért el, és rövid idő alatt eldöntötte a meccset (3-0)!

Több találat már nem esett a találkozón, a Lokomotiv könnyedén érvényesítette a papírformát, és vezeti az F-csoportot négy ponttal.

UEFA EURÓPA-LIGA, 2. FORDULÓ – F-CSOPORT
Lokomotiv Moszkva – Zlin • 3-0 (3-0)
Helyszín: Stadion Lokomotiv, Moszkva
Gólszerzők: Fernandes (2. – büntetőből; 6., 17.), ill.


Az F-csoport első fordulójában mind a négy együttes döntetlennel kezdett, most pedig a Sheriff Tiraspol, és a København folytatta ezt a tendenciát.

A hazai moldáv klub jól állta a sarat, igaz a dán koppenhágai együttes leginkább mezőnyben volt jobb, de a magabiztos labdabirtoklási fölény mellé eredményesség nem párosult.

A találkozó gól nélküli döntetlennel ért véget, így mindkét együttes 2-2 szerzett ponttal, és 0 lőtt, valamint 0 kapott góllal áll két kör után.

UEFA EURÓPA-LIGA, 2. FORDULÓ – F-CSOPORT
Sheriff Tiraspol – FC København • 0-0
Helyszín: Stadionul Sheriff, Tiraspol

Az F-csoport állása a második fordulót követően

IMG_20170929_032148

Nagy Dávid