Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: őrületes hajrában győzött a Minnesota! – videóval

Az MLS-ben hétközi fordulót, vagyis “hétközi bajnokit” bonyolítottak le. Mára virradóan a tengerentúli profiliga alapszakaszának hajrájában két újonc csapott egymással össze, az Atlanta United a Minnesota Unitedet fogadta.

IMG_20171004_035820A Minnesota a legvégén is az Atlanta fölé emelkedett! (forrás: twitter.com/ATLUTD)

Már csak pár forduló van hátra az észak-amerikai profiliga, vagyis az MLS alapszakaszából, magyar idő szerint pedig mára virradó hajnalban hétközi bajnokit rendeztek meg az USA-ban, két újonc részvételével. A már biztos playoff résztvevő Atlanta United a rájátszásra lényegében már esélytelen Minnesota Unitedet látta vendégül a Mercedes-Benz Stadionban.

A hazai alakulat jobb volt az első félidőben – mezőnyben is -, de gólt nem szerzett, míg a vendégek kaput sem találtak a szünetig. Viszont a fordulást követően már összejött a gólszerzés elég hamar a Minnesota számára, ugyanis Danladi talált be a 48. percben (0-1)! Annak ellenére, hogy ezután kevesebb, mint negyedórával emberhátrányba került az Atlanta, mégis egyenlítettek a hazaiak a 67. minutumban Villalba jóvoltából (1-1)! Az pedig hab volt a tortán a hazaiak számára, hogy az atlantai gárda a 72. percben a vezetést is megszerezte Gressel révén (2-1)! Ám jött egy elképesztő hajrá a vendégektől! A 90. percben egalizált a Minnesota Ramirez révén (2-2), majd Molino révén a fordítást is összehozta a ráadás 6. percében (2-3)!

Nagyszerű sikerének köszönhetően papíron még van esélye a Minnesota Unitednek arra, hogy bekerüljön a playoffba, de ez könnyen meg is hiúsulhat a többi csapat révén. A minnesotai alakulat jelenleg a 9. a Keleti Főcsoportban. Az Atlanta pedig – szintén Keleten – maradt egy ponttal a Chicago Fire, azaz Nikolicsék előtt, így a magyar támadó klubja ráhajthat a 3. helyre, majd akár a 2.-ra is, hogy a New York Cityt megelőzve ne kelljen Nikóéknak csak a rájátszás elődöntőjében játszani! Az Atalanta ezzel együtt először kapott ki új otthonában, összességében pedig 8 veretlen bajnoki után kapott ki a hazai csapat.

MLS, alapszakasz
Atlanta United – Minnesota United • 2-3 (0-0)
Helyszín: Mercedes-Benz Stadium, Atlanta – 43.185 néző
Gólszerzők: Villalba (67.), Gressel (72.), ill. Danladi (48.), Ramirez (90.)
Kiállítás: Reynish (60.), ill.


A hétvége menetrendje az MLS-ben
Október 7., szombat, 23:00 • New York Red Bulls – Vancouver Whitecaps
Október 8., vasárnap, 02:00 • Minnesota United – Sporting Kansas City
Október 8., vasárnap, 03:00 • Colorado Rapids – FC Dallas

A bajnokság állása

Keleti Főcsoport

IMG_20171004_033811

Nyugati Főcsoport

IMG_20171004_033838

Nagy Dávid