Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A hírnév küszöbén – Másodosztályból az Európa Liga-döntőbe

A hírnév küszöbén című sorozatunkban azokra az ifjú tehetségekre fókuszálunk, akik épphogy túl vannak bemutatkozásukon a felnőtt csapatban, de a szezon végére minden bizonnyal meghatározó játékosai lesznek saját klubjuknak. A ma bemutatott fiatal pedig nem más, mint…

deligt

Az Ajax védelmének oszlopa, Matthijs de Ligt

1999. augusztus 12-én a futballvilág egy komoly reménységgel bővült, ugyanis ezen a napon született meg az Amszterdamtól mintegy 20 km-re lévő Leiderdorp városkájában Matthijs de Ligt. Az ifjú de Ligt viszonylag későn, 9 éves korában kezdett el rendszeresen futballozni, előtte csak barátaival rúgták a bőrt a grundon. Az utánpótlás-nevelésre kiélezett Ajax próbajátékán elsőre megfelelt a már ekkor is igen szép növésű Matthijs, aki így felvételt nyert a holland rekordbajnok akadémiájára, és így szerzett összeköttetéseinek hála később a St. Nicolaaslyceum nevezetű elitgimnáziumba is.

Lépegette a szinteket, ahogy az lenni szokott az utánpótlásban, és lassacskán elérte igen szép 188 cm-es magasságát, illetve az első válogatottságát az U14-es korosztályban 2014 tavaszán. Itt nem időzött sokáig, ősszel már az U15-ben rúgta a bőrt. Nem kerülhette el így az Ajax vezetőinek figyelmét sem, akik az U19-es csapathoz helyezték át, ahol a szezonban 4 mérkőzést játszhatott, ami igencsak elenyésző.

Ennek ellenére a válogatottban kemény és átjátszhatatlan volt, így a 15/16-os idény során már megkapta a lehetőséget a bizonyításra: az ifibajnokságban 9 mérkőzésen 2 gólt, a kupában 2 mérkőzésen 1 gólt, és az ifi-BL-ben 7 mérkőzésen 1 gólt és 1 gólpasszt jegyezhetett, ami egy védőtől igen szép teljesítmény. Ezek után nem is csoda, hogy az Ajax ekkori vezetőedzője, Peter Bosz felfigyelt Matthijsre, és a Jong Ajaxhoz vezényelte, amely az amszterdami alakulat tartalékcsapata. A 16/17-es szezon igazán komoly áttörést hozott: felnőttben való bemutatkozását követően a másodosztály összes őszi fordulóját végigjátszotta (helyesebben egyszer cserélték le a 89. percben, de ettől most tekintsünk el), és már néhány hét után a bajnokság legstabilabb bekkjeként tartotta számon a holland sportsajtó.

deligt_sanchez

A tavasz egyik legszilárdabb védőpárosa: Davinson Sanchez (20) és Matthijs de Ligt (17)

Óriási szerencséjére szolgált, hogy az első csapat 2017. januárjában éppen védőhiánnyal küszködött, így a fiataloknak gyakorta lehetőséget adó Bosz megszavazta neki a bizalmat a története során négy BL-győzelmet bezsebelő csapatnál. Matthijs itt sem okozott csalódást: a még mindig csak 17 éves játékos 11 meccsen lépett pályára a bajnokságban, melyeken 2 gólt is szerzett. Korát meghazudtoló teljesítménye megintcsak nem maradt jutalom nélkül: a holland válogatott szövetségi kapitánya, Dany Blind nemcsak a válogatott keretbe, hanem a Bulgária elleni vb-selejtező kezdőcsapatába is nevezte. Habár valószínűleg nem ez a mérkőzés lesz válogatott pályafutásának csúcsa (2-0-s vereség, őt a félidőben le is cserélte a kapitány), mégis ő lett ezzel a valaha volt legfiatalabb debütáns az Oranjéban. Kiemelendő viszont későbbi teljesítménye az Európa Liga egyenes kieséses szakaszában: itt 9 mérkőzésen lépett pályára, beleértve a Manchester United ellen 2-0-ra elvesztett döntőt, ami azért mégiscsak hallatlan bravúr tekintve azt, hogy szeptemberben került csak fel a második csapathoz.

Az idei szezont már kulcsemberként kezdte meg, hiszen az ő feladatává vállt a Tottenhamhez távozó Davinson Sánchez pótlása. Eddig az idényben az Ajax minden tétmérkőzésén kezdőként lépett pályára, ami 18 évesen – ráadásul védőként, ahol különösen nem díjazzák a tapasztalatlanságot – valami egészen elképesztő.

pogba_deligt

“Tudom, öcsi, tudom… én is voltam csodagyerek!”

Így állunk most, de ki tudja, hogyan tovább?!  De Ligt pályafutása leginkább abban különbözik a korábban bemutatott játékosokétól, hogy abban a szerencsében volt része, hogy sohasem kényszerült klub- vagy pozícióváltásra, mindig sikerült megugrania a magasabb fokozatot. A kérdés tehát annyi, hogy mikor fogja elhatározni magát, hogy továbblépjen? Hiszen aki 18 évesen a holland bajnokság legerősebb csapatának egyik legjobbja tud lenni belsővédőként, az néhány éven belül akármelyik sztárklubban alapemberré válhat majd…

Következik: Az új évezred szülötte (jövő csütörtök 19.00)

Előző részek: 

  1. Az olasz srác, aki 38 millió eurót ültetett a padra
  2. Gareth Bale nyomdokain
  3. Reszkess, Thiago Motta!
  4. Dortmundban padra ülni? Na még mit nem!

Írta: Wernigg Márton