Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

VB: újra kijutott a címvédő – videóval

A 2018-as világbajnokság európai C jelű selejtezőcsoportja utolsó előtti fordulójához ért, melynek mérkőzései inkább szép játékot, mintsem szoros mérkőzést hoztak…

wagner2

Wagner gólja biztosította be a címvédő részvételét a Világbajnokságon (kép forrása: kicker.de)

Azerbajdzsán – Cseh Köztársaság 1 – 2 (0 – 1)
Gólszerzők: Ismayilov (büntetőből – 55.) ill. Kopic (35.). Barák (66.)

 Esélytelenek párharca nyitotta az európai VB-selejtezők C csoportjának 9. körét, tudniillik sem Azerbajdzsánnak, sem a Cseh Köztársaságnak nem volt már matematikai esélye sem a kijutásra. Ezen találkozó célja tehát mindkét együttes számára a kupasorozattól emelt fejjel való búcsúzás volt, hiszen a csehek 8-adikán San Marinot fogadják (akik nem számítanak túl nagy falatnak), Azerbajdzsánban pedig a Nationalelfet várják otthonukba (akik ellen szinte lehetetlen pontot szerezni egy selejtezősorozatban).

A kezdősípszótól hajtottak a csehek, az azeri kapu nem egyszer csak Agayev kapus bravúrjainak köszönhetően menekült meg a góltól. Sokadik próbálkozásra Jan Kopicnak azonban sikerült megszereznie a mérkőzés első gólját a 35. percben (0-1). A második játékrész is hihetetlen vendég-dominanciával indult, de mégis a hazaiak számára kedvezett Fortuna: egy szabálytalanságot követően Ismayilov büntetőjével egalizált Azerbajdzsán az 55. percben (1-1). Ezután a kaukázusiak újfent sok területet engedtek ellenfelüknek, ezt a csehek a 66. percben használták ki (1-2). Az azeriek harmatgyenge próbálkozásai nem vezettek többé eredményre, Csehország védte meg a becsületét elsöprő győzelmével, amely az eredményben nem, sokkal inkább a játékban mutatkozott meg.

Észak-Írország – Németország 0 – 3 (0 – 2)
Gólszerzők:ill. Rudy (2.), Wagner (21.), Kimmich (86.)
Németország: ter Stegen – Kimmich, Boateng, Hummels, Plattenhardt – Rudy, Kroos – Goretzka (Can 66.), Müller (Stindl 83.), Draxler (Sané 72.) – Wagner

A Nationalelf a kijutás biztosításának reményében utazott Belfastba, hogy a csoportmásodikkal mérkőzhessen meg. Mind az északírek, mind a germánok erőn felül teljesítettek az utóbbi időben: előbbiek 6 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel álltak a forduló előtt, míg utóbbiak 8 győztes meccséhez egy nyáron megnyert Konföderációs Kupa is társult. Érdekesség, hogy a német válogatott kezdőjében a hatból öt behívott Bayern-játékos is helyet kapott, ami a klub jelenlegi pocsék formájára való tekintettel lehet meglepő.

Nem bízták azonban a mérkőzés alakulását a véletlenre Löwék: az első támadás során került a labda Kimmich-hez, aki egy pazar passzal készített le a lesben álló Rudynak, hogy ő egy hihetetlen bombával a balfelsőbe vágja a játékszert (0-1). Mint azt már megszokhattuk, nem álltak vissza a VB címvédői, sőt további rohamokkal riogatták zöld mezes vendéglátóikat. A 21. percig várattak csak az újabb művi pontossággal kivitelezett akcióra: ezúttal Müller váltott tempót, ezzel helyzetbe hozva Wagnert, aki nem hibázott (0-2). A félidő utolsó perceire felpörögtek a házigazdák is, és kétszer is meg tudták mozgatni ter Stegen kapust, ám az eredményt nem tudták a saját javukra módosítani.

A második játékrészt ugyancsak a Nationalelf kezdte jobban, szünetben verbálisan befoltozott védelmük nem talált többször északír legyőzőre. Ennek ellenére a mérkőzés második fele jóval eseménytelenebbre sikeredett az elsőnél: a németek eldugták a labdát, amivel a hazaiak nem tudtak mihez kezdeni. A pontot az i-re a meccs embere, a jobbhátvéd Joshua Kimmich találata tette fel a 86. percben. Az északírek a 93. percben becsületgólt szereztek, ám ez összességében vajmi kevés a hihetetlen német nyomáshoz képest.

Kétgólos győzelem tehát az eredmény Németország javára, akik precíz és domináns játékukkal szokás szerint leiskolázták ellenfelüket. Ez a diadal azonban nemcsak 3 pontot, hanem a vb-re való kijutást is jelenti az Elf számára, ami valószínűleg egy futballban jártas embert sem fog megdöbbenteni…

 

San Marino – Norvégia 0 – 8 (0 – 4)
Gólszerzők:ill. Henriksen (8.), King (büntetőből – 14., 17.), Elyounoussi (39., 48., 68.), Selnaes (58.)

Objektíven kijelenthető, hogy ennek a meccsnek a norvégok voltak a kizárólagos esélyesei, San Marinonak már a pontszerzés is évszázados bravúr lett volna.

Az északiak korán megkezdték a tornán mutatott teljesítményben csalódott szurkolók vigasztalását: Markus Henriksen vette be a törpeállam kapuját a 8. percben. Ezt követte Joshua King duplája a 14. és a 17. minutumban. Ezután egész sokáig állták a sarat a hazaiak, a következő gól csak a 39. percben következett be. A második félidőben folytatódott a norvég henger: a 48. percben Elyounoussi talált be ismét. Még a csereként beállt Selnaes is belerúgott a szenvedő san marinoiakba az 58. percben! Tíz percre rá Elyounoussi fejezte be mesterhármasát. Az utolsó tőrdöfés Martin Linnestől érkezett a 86. percben, aki így beállította a végeredményt. Óriási kiütés a vége tehát ennek a mérkőzésnek, amely a mutatott játék alapján ugyan abszolút megérdemelt, de előzetesen talán kevesen számítottak ekkora góltermelésre a skandinávoktól…

A csoport állása 9 fordulót követően:

kk