Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: a New York Red Bulls is a rájátszásban! – videóval

Az MLS-ben, vagyis az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban 3 meccset rendeztek meg ezen a hétvégén, egészen pontosan magyar idő szerint ebből tegnap késő este egyet, míg mára virradó hajnalban kettőt. Keleten teljes lett a playoff mezőnye, ugyanis a New York Red Bulls is bejutott a rájátszásba, ezzel pedig már a Montreal számára matematikai esély sincs a továbbjutásra. Sallói klubja pedig ikszelt, de ez is elég volt ahhoz, hogy a magyar játékos csapatának soros ellenfele, vagyis a Minnesota is esélytelenné váljon papíron is arra, hogy szerepelhessen a playoffban. Pályán volt a tavalyi alapszakasz győztese is, vagyis a Dallas, amely hazai pályán ikszelt, és jelenleg továbbra is rájátszást erő helyen áll a tabellán.

BS1_7286Sima New York-i győzelem született a Vancouver ellen, a Red Bulls ott van a playoffban! (forrás: newyorkredbulls.com)

Nagy reményekkel lépett hazai környezetben pályára a New York Red Bulls tegnap késő este, melynek ellenfele a Nyugati Főcsoport éllovasa, tehát a Vancouver Whitecaps volt. A New York-i klub számára a tét a rájátszásba jutás volt, egy győzelemmel pedig ezt elérhette a hazai gárda.

A tétnek megfelelő mentalitással szállt harcba az otthon szereplő együttes, amely az első játékrészben már előnybe került Royer révén, a 33. percben esett gól pedig kitartott a szünetig (1-0). A fordulás után az alapszakasz tavalyi gólkirálya is villant, Bradley Wright-Phillips révén az 58. minutumban már kettővel ment a hazai csapat (2-0), a pontot pedig az i-re Felipe tette fel a 72. percben (3-0)! A vége sima New York-i siker lett, a vége még ennél több gólos győzelem is lehetett volna a kaput csak egyszer eltaláló kanadai klub ellen.

Sikerének köszönhetően tehát már biztosan résztvevője a playoffnak a New York Red Bulls, így pedig az is eldőlt, hogy az alapszakasz hátralévő két fordulójában nem érheti be őket a kanadai Montreal Impact, így a tavalyi szezon egyik nagyágyújának már nincs sok hátra ebből az idényből. De ezzel együtt megpecsételődött a többi keleti 39 pontos együttes sorsa is, ugyanis a rájátszásba így már Németh Krisztián klubja, a New England Revolution sem juthat be, ahogy nem lesz ott a playoffban a Philadelphia Union, és a Kaká nevével fémjelzett Orlando City együttese sem!

A Vancouver pedig továbbra is első Nyugaton, de még kicsit küzdenie kell azért, hogy mindenképp legalább az első két hely egyikén zárjon, és így csak a Főcsoport-elődöntőben kezdje meg szereplését a 2017-es MLS-szezon rájátszásában.

MLS, alapszakasz
New York Red Bulls – Vancouver Whitecaps • 3-0 (1-0)
Helyszín: Red Bull Arena, Harrison – 25.219 néző
Gólszerzők: Royer (33.), Bradley Wright-Phillips (58.), Felipe (72.), ill.

VIDEÓ HAMAROSAN!


Az újonc Minnesota United Sallói Dániel klubját, vagyis a Sporting Kansas Cityt látta vendégül. A kansasi csapatban nem jutott ma szerephez, csak a kispadon volt, de állandó kezdő lévén bőven jutni fog neki szerep a rájátszásban.

A hazaiak még papíron bejuthattak volna a playoffba, azonban ez már ma meghiúsult, ugyanis 1-1 lett ennek a találkozónak a vége. A Minnesota ráadásul a hajrában egalizált, míg Greenspan 5 perc alatt két sárga lapot begyűjtve állíttatta ki magát, de ennek sok jelentősége már nem volt erre a találkozóra nézve. A Kansas ezzel az iksszel is az ezúttal vereséget szenvedett Vancouver nyakán van Nyugaton, és a 2. helyről célozhatja meg akár a konferenciabeli elsőséget.

Minnesota United – Sporting Kansas City • 1-1 (0-1)
Helyszín: TCF Bank Stadium, Minneapolis – 23.060 néző
Gólszerzők: Kallman (84.), ill. Rubio (45+2.)
Kiállítás: Greenspan (90+1.), ill.


A rövidke hétvégi forduló zárásaként pályán volt a tavalyi alapszakaszt megnyerő FC Dallas is, a texasi klub pedig a Colorado Rapids otthonában vendégszerepelt.

Ezen a meccsen is 1-1-es döntetlen született – Aigner 15. percben szerzett találatára vendég részről a 54. minutumban Harris révén jött a válasz, ezzel pedig ki is alakult a végeredmény.

Jelenleg a dallasi együttes a 6. Nyugaton, ez pedig jelen állás szerint rájátszást érne. Ugyanakkor a Dallas nyakán – csupán 1 ponttal lemaradva – a San José Earthquakes, valamint a Real Salt Lake is, így izgalmas hajrá várható itt is. A Keleti Colorado Rapids sorsa pedig már korábban megpecsételődött.

Colorado Rapids – FC Dallas • 1-1 (1-0)
Helyszín: Dick’s Sporting Goods Park, Commerce City – 16.598 néző
Gólszerzők: Aigner (15.), ill. Harris (54.)


Az MLS jelenlegi állása, két fordulóval az alapszakasz vége előtt

Keleti Főcsoport

IMG_20171008_064959

Nyugati Főcsoport

IMG_20171008_064924

A góllövőlista élmezőnye
1. • Nikolics Nemanja (Chicago Fire) – 21 gól
2. ‎• Diego Valeri (Portland Timbers), David Villa (New York City) – 20 gól
3. ‎Josef Martinez (Atlanta United) – 18 gól

Nagy Dávid