Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ki lehet a jenkik összedőlt várának újjáépítője?

Óriási kudarc érte tegnap (amerikai idő szerint) USA-t, ugyanis a tengerentúli nemzeti csapat 1990 óta zsinórban minden vébén ott volt, viszont ma tragikus vereséget szenvedett a sereghajtó Trinidad és Tobago otthonában. Pedig az egy pont is elég lett volna a jenkiknek, legalább is a pótselejtezőhöz, azonban Dempsey-ék helyett Panama, és Honduras játékosai örülhetnek, előbbi még inkább, hiszen egyenes ágon jutott ki Oroszországba, és története során először szerepel világeseményen! A kérdés pedig az Egyesült Államok válogatottja kapcsán adott – ki terelheti jó útra, a már korábban lejtmenetet kezdő jenkiket, kiknek bukása most teljesedett ki?

IMG_20171011_213934Jellemző kép USA bukása után. Az alábbi fotón a jenkik gólszerzője, Christian Pulisic temeti arcát a kezébe (forrás: twitter.com/ESPNFC)

A magyar idő szerint ma hajnalban USA számára elszenvedett vb-selejtező kudarc után a tengerentúlon már most elkezdték keresni, felvetni azok neveit, akik átvehetik a válogatott élén, az egyébként is a selejtezősorozat végéig tartó Bruce Arena posztját.

Az amerikai SB Nation felkutatta a lehetséges jelölteket, melyek sorában többnek, kevesebbnek nagyobb a realitása, persze vannak álom jelöltek is. Kezdjük viszont azokkal, akik nagy nevek, de mégis van esély az ő megszerzésükre az amerikai válogatottnál!

Az igazán nagyágyú a Bayern München éléről nemrég menesztett Carlo Ancelotti lenne! Az olasz szakember ugyan egyelőre pihenőre vonul, de hosszú távon a későbbiekben is segíthetne USA számára a kinevezése. A realitás nem túl nagy ugyan, de van esély Ancelotti kinevezésére is, és szóba jött még az olasz tréner mellett a mexikói Club América edzőjének neve. Ez utóbbi Miguel Herrera, aki talán szintén hasonló esélyekkel “indulna” a posztért.

A legnagyobb nevek a jelöltekek rangsorában az USA-ból, azaz nézzük, kik azok a trénerek az MLS-ből, akik segítségére lehetnének a jenkiknek válogatott szinten!

Kezdjük a magyar származású sikerededzővel, Peter Vermessel! Vermes a Sallói Dánielt is soraiban tudó, rájátszásba jutott Sporting Kansas City tehetséges vezetőedzője. A Kansasnek idén nagyon megy, Vermes pedig nagyszerű érzékkel rakja össze a csapatot, és úgymond “kéznél” is lenne, a kérdés már csak az, összejöhet-e az, hogy ő szedje össze a romokban heverő válogatottat az USA-ban.

Az utánpótláscsapatok részéről is megemlítettek egy nevet az SB Nation-nél. A jenkik U20-as szövetségi edzője Tab Ramos, de ő is a topkategória tagja, őt sem lenne “könnyű” esetlegesen megszerezni, ahogyan a szintén sikeres MLS-klub, azaz a Portland Timbers edzőjét sem, aki nem más mint Caleb Porter. Bárki is kerül USA válogatottjának élére, elég markánsnak kell lennie, hiszen egy újjáépítést kell elkezdenie majd az új szövetségi kapitánynak.

A nehezen elérhető, már-már álomjelöltek kategóriájában több a név. David Wagner az egyik, aki a PL-be feljutott Huddersfield csapatánál végzett nagyszerű munkát, és végez most is. A háta mögötti idény óriási volt, a klub történelmet írt vele, benne meglehet mindaz, ami egy újjáépítéshez elengedhetetlen. A másik név Luis Enrique, aki a Barca edzője volt még nemrég. A spanyol szakember kinevezése is álomszerű lenne, de nagy eséllyel igencsak hasznosan sülhetne el, ha ő lenne a jenkik szövetségi kapitánya. Szintén egy nagy név jön Európából! Thomas Tuchel nem lett végül a Bayern München edzője – egyelőre legalább is – , az előző szezonban még a Dortmund trénere volt, de jelenleg neki sincs “munkája”. A korábbi Mainz tréner is igencsak jó habitussal bír, egy ilyen mentalitású szakembert is nagy örömmel fogadnának vélhetően az amerikaiak a nemzeti csapat élén. Még ebbe a kategóriába sorolta az SB Nation Gerardo “Tata” Martinót, aki szintén korábban Barca tréner volt, s az argentin szakvezető jelenleg az MLS-ben brilliánsan teljesítő, s egyben a rájátszásba jutó újonc Atlanta United edzője. Hogy az ebben a kategóriában felsoroltak neve valóban mennyire elérhető, azt nehéz megmondani, főként hogy többen közülük igencsak sikeresnek mondhatóak mostani állásukban.

Akik az amerikai portál cikke alapján pedig az átlagos jelöltek az MLS-ből: Patrick Vieira (New York City), Jesse Marsch (New York Red Bulls), Greg Vanney (Toronto FC), Oscar Pareja (FC Dallas). A felsorolt személyek szintén sikeresek klubjaik élen, főként a New York-i együttesek edzői, köztük a játékoslegenda Patrick Vieira-val, valamint a 2017-es alapszakaszt a Torontóval megnyert Greg Vanney is büszke lehet csapata teljesítményére.

Az, hogy ki lesz valójában USA nemzeti csapatának szövetségi kapitánya, még nem tudhatjuk, de az amerikaik felvetése alapján a fentebb olvasott nevek bármelyike – de többsége mindenképp – jó választás lehet. Más kérdés, hogy tényleg lehetséges-e bármelyik kinevezése. Annyi biztos, Amerikában nagy újjáépítés következhet. A német Jürgen Klinsmann 2014-től az idei évig ténykedett a jenkik válogatottjának élen, és az utolsó időszakáig jól is muzsikált alatta a csapat, de a lejtmenet is az ő irányítása alatt kezdődött meg. Természetesen nem lehet szimplán az edzőket hibáztatni, a negatív folyamat nem most indult el, csak a selejtezősorozat közben, annak a végéig kinevezett Bruce Arena irányítása alatt teljesedett ki. Az utánpótlás válogatottak az USA-ban már részben előrevetítették, hogy nem feltétlenül várható pozitív időszak a jövőben. Nem sikerült eddig csak részben pótolni a kiöregedő klasszisokat, és sok még a feladat, hiszen a legendás labdarúgók is kellenek, de csak ők már nem feltétlenül képesek mindig minden feladatot megoldani, nem bírhatják el csak ők az összes terhelést. Nehéz feladat elé néz tehát aki a jenkiket vezeti újból csatába, és kezdi el újjáépíteni az eddig magasba tornyosuló, megrendíthetetlennek tűnő várat. Bizakodásra viszont még utánpótlás részről az adhat okot, hogy USA U17-esei többre lehetnek hivatottak, mint a kicsivel idősebbek, hiszen ők már a korosztályos vébén nyolcaddöntősök Indiában. Ugyanakkor tévút lenne csak ezt jó kiindulási alapnak tekinteni, de akadnak tehetségek még az Egyesült Államokban is.

A 2018-as vb-selejtező végeredménye a CONCACAF-zónában (az első három egyenes ágon jutott ki, a negyedik helyezett interkontinentális pótselejtezőt játszik a vb-szereplésért)

IMG_20171011_214102USA 28 év után először maradt le a vb-ről (forrás: twitter.com/ESPNFC)

Nagy Dávid