Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pirlo után Kaká is nagy bejelentésre szánta el magát!

Sajtótájékoztatón jelentette be a Milan korábbi klasszisa, a 35 éves Kaká, hogy nem hosszabbítja meg szerződését az Orlando City gárdájával. Az MLS-szezon végeztével tehát elhagyja csapatát a korábbi Aranylabdás.

kaka

(Fotó: Orlando City SC/Twitter)

“Azt szeretném bejelenteni, hogy nem újítom meg a szerződésemet az Orlando City-vel.” – kezdte mondanivalóját a brazil. “Ez minden, amit be szeretnék jelenteni. A szezon végéig pedig megtiszteltetés lesz viselni ezt a mezt.” – tette hozzá.

Az tehát még a levegőben lóg, hogy a közeljövőben a visszavonulás is bejelenti-e Kaká, a héten adott interjúja alapján ugyanakkor ez nem lenne éppenséggel meglepő. “Nem találok már akkora örömet a fociban, minden mérkőzés után fájdalmak gyötörnek. A testem nem bírja olyan könnyen a gyűrődést, így 35 évesen már nem egyszerű számomra a regenerálódás.” – nyilatkozta az irányító nemrég.

Kaká eddig egyébként három év alatt 77 meccset játszott tengerentúli csapata színeiben, ezeken pedig összesen 25 gól és 19 assziszt a mérlege.