Belebukott a kiesésbe Bruce Arena

Gavalovits Sándor
Gavalovits Sándor
újságíró, 2017 október 13. 19:26

Sorozatban hét vb-szereplést követően lemaradt az Egyesült Államok a mundialról, ez pedig a kapitány állásába került.

bruce-arena-wapost

Az Arany-kupa diadalt nem követte vb-kijutás: Bruce Arena elköszönt. – fotó: Sports Illustrated

Sokszor az egyszerű feladatok hozzák nehéz helyzetbe az embert. Így történt Bruce Arenával is, aki az Egyesült Államok kapitányaként nem tudta kivezetni hazáját az oroszországi világbajnokságra, pedig egyetlen pont kellett volna az USA-tól Trinidad és Tobago ellen, ám a karibi ország végül 2-1-re legyőzte az amerikaiakat, és mivel Panama is győzött, az USA lemaradt az oroszországi tornáról. Arena ezt követően pénteken beadta lemondását, amit a szövetség elfogadott, így szűk egy évvel kinevezése után máris távozott posztjáról. „Amikor tavaly novemberben elvállaltam ezt a munkát, tudtam, hogy nagy kihívás előtt állunk, talán nagyobb előtt, mint amekkorának azt az emberek gondolták – fogalmazott a szakember az amerikai szövetség által kiadott közleményben. – Mindenki, aki részt vett ebben a munkában, beleadott mindent az elmúlt tizenegy hónapban, de kevésnek bizonyultunk. Erre nincs mentség. Nem végeztük el a feladatot, vállalom a felelősséget.”

Arena korábban háromszor nyerte meg az Egyesült Államok élén az Arany kupát, legutóbb idén nyáron, amikor Jamaikát győzte le 2-0-ra az USA. Előtte 2002 és 2005-ben diadalmaskodott.

Ami a világbajnoki szerepléseket illeti, az USA 1986 után egészen 2014-ig rendszeres résztvevője volt a mundialnak, 1994-ben rendezőként.

Az eddigi eredmények:
1990 – csoportkör (3;0,0,3; 2-8; 0 p.)
1994 – nyolcaddöntő (4;1,1,2; 3-4; 4 p.) – házigazdaként
1998 – csoportkör (3;0,0,3; 1-5; 0 p.)
2002 – negyeddöntő (5;2,1,2; 7-7; 4 p.)
2006 – csoportkör (3;0,1,2; 2-6; 1 p.)
2010 – nyolcaddöntő (4;1,2,1; 5-5; 5 p.)
2014 – nyolcaddöntő (4;1,1,2; 5-6; 4 p.)

~GS~