Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megtört az átok, a Wembley-ben győzött a Spurs! – videóval

Az angol élvonalbeli bajnokság 8. fordulójában a harmadik helyen álló Tottenham ideiglenes otthonában a legendás Wembley-ben próbálta megtörni a hazai átkot és mérkőzést nyernit a legendsá stadionban. A Spurs ellenfele ezúttal a Bournemouth együttese volt.

2017-10-14T150658Z_522318193_RC13F4F0F190_RTRMADP_3_SOCCER-ENGLAND-TOT-BOU

A forduló előtt harmadik helyen álló Tottenham számára hazai mérkőzés következett a Bournemouth ellen a legendás Wembley-ben. Pochettino legénysége azonban a bajnokságban még nem tudta megtörni a Wembley-átkot és eddigi három mérkőzését egyaránt nem tudta három pontra váltani a legendás létesítményben. Pedig szeptemberben már Harry Kane is megkezdte a gólgyártást és ennek köszönhetően a szeptember hónap játékosa is az angol válogatott támadója lett, hiszen szeptember hat gólt is szerzett a PL-ben. Edie Howe együttese számára nem indult jól az idény, csupán a tabella 19. helyén állnak öt egységgel hiába igazoltak több neves játékost is az átigazolási szezonban egyenlőre nem áltt össze a csapategység.

A Bournemouth elleni mérkőzésen is az első helyzet a Spurs előtt adódott a találkozó 7. percében, Trippier lövése azonban jócskán célt tévesztett. Az első negyedóra végén Eriksen is megvillant, lövése azonban az egyik védőről pattant le. A vendégek első komoly helyzetét a 19. percben jegyezhettük fel, ekkor Stanislas került lövőhelyzetbe, próbálkozása azonban a kapu jobb oldala mellé szállt. A találkozó 22. percében a Bournemouth nagyon közel járt ahhoz megszerezze a vezetést, Lewis Cook fejesét a hazaiak francia kapusa Hugo Lloris nagy bravúrra hárítani tudta. A vendégek bátran játszottak és voltak próbálkozásaik is a Spurs kapuja előtt, de hiába játszott mezőnyfölényben Pochettino együttese ez gólokban és komoly helyzetekben sem mutatkozott meg. Az első félóra végén Eriksen egy lövéssel kínálta meg a Begovicot, lövése azonban a kapu jobb oldala mellé ment. A találkozó 33. percében Harry Kane óriási helyzetet puskázott el, egy az egyben vihette a kapusra a labdát, Begovic azonban óriási védéssel hárított. Fordulást követően a Spurs szinte azonnal megszerezte a vezetést Christian Eriksen lövésével, ami a kapu bal oldalába kötött ki. Az 51. percben Son előtt adódott komoly lehetőség, de ezúttal is Begovics hárított bravúrral. A folytatásban is a Spurs irányította a mérkőzést és nyolc perccel a vége előtt eldönthette volna végleg a három pont sorsát Eriksen, de immáron sokadjára hárított bravúrral Begovic.

Tottenham – Bournemouth 1-0 (0-0)
Helyszín: Wembley Stadion, London, Vezette: Madley
Gólszerzők: Eriksen (47.)
Sárga lapok: Vertonghen (85.) ill. Cook (28.), Smith (38.)
Kiállítás:

Tottenham: Lloris – Vertonghen, Sanchez, Alderweireld – Son (Sissoko 75.), Dier, Winks, Trippier – Alli, Eriksen – Kane (Llorente 85.).  Vezetőedző: Pochettino

Bournemouth: Begovic – Smith (Ibe 75.), Francis, Cook (Mousset 83.), Aké, Daniels – Cook, Surman, Stanislas (Defoe 75.) – Gosling, King. Vezetőedző: Howe

https://www.youtube.com/watch?v=Y3vRRqJRPpE

Swansea – Huddersfield 2-0 (1-0)
Helyszín: Liberty Stadion, Swansea, Vezette: Tierney
Gólszerzők: Abraham (42., 48.)

Képek: premierleague.com

Ondik Gábor