Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Exkluzív interjú a szezon egyik felfedezettjével!

Karcagon kezdett el focizni, majd a Loki utánpótlásában nevelkedett. Másfél évig kölcsönben szerepelt az NB II-es Balmazújváros felnőtt csapatánál, két gólt is lőtt az olasz élvonalban szereplő Palermo együttesének a stadionavatón. Portálunknak a FociClub.hu-nak adott exkluzív interjút a DVSC 21 esztendős fiatal tehetsége Varga Kevin, aki idén debütált az élvonalban.

vargakevinn

– Hogyan kerültél a labdarúgás közelébe, szüleid mit szóltak, hogy focista szeretnél lenni?
– Mondhatni beleszülettem a labdarúgásba, hiszen édesapám futballista volt. NB 2-ben játszott Szolnokon, majd ezután Karcagra került és végül ott is ragadt. Amikor kisfiú voltam nagy szerencsémre másodosztályú foci volt Karcagon, így hétről hétre profi labdarúgásnak lehettem szemtanúja, ahol javarészt labdaszedőként tevékenykedtem. A szüleim végig támogattak és szerették volna, hogy futballista legyen belőlem. Mindent megadtak ennek érdekében, hogy ez valóra is váljon, amiért nagyon hálás vagyok nekik.

– Karcagon kezdtél focizni majd a Loki utánpótlásába kerültél. Mesélj egy kicsit a kezdetekről.
–  Egészen kiskorom óta, pontosan 2001-ben, a Bozsik programok keretében kezdtem el focizni, majd egészen U15-ig Karcagon is játszottam. Ezután elkerültem Budapestre az MTK-hoz, ahol egy évet töltöttem. 2011 januárjában igazoltam át Debrecenbe az akkori 1996-os korosztály csapatába. Évről-évre jártam a korosztályos ranglétrát a Debreceni Labdarúgó Akadémián, Pallagon, ahol számos edzővel dolgozhattam együtt. Előbb a jelenleg is edzőm, Bücs Zsolttal majd Szatmári Csabával és végül U21-ben Sándor Csaba kezei alatt. Ezen idők alatt Herczeg Bandibá végig követte a fiatalok fejlődését, így nagyon kedvező helyzetben vagyunk, hiszen ismer minket teljesen, tudja mire vagyunk képesek és ami a legfontosabb, bízik bennünk. Úgy gondolom ez elengedhetetlen ahhoz, hogy mi fiatalok olyan teljesítményt tudjunk a pályán nyújtani, amit elvárnak tőlünk és amivel a csapat hasznára tudunk válni.

– Másfélévig szerepeltél Balmazújvároson ahol 2016 júliusában a stadionavatón rögtön letetted a névjegyedet az olasz Palermo ellen két góllal. Milyen élmény volt  topligás csapatnak betalálni ?
–  Miután felkerültem az NB3-as DVSC-be, azaz a kislokiba és lejátszottam egy szezont kölcsönbe kerültem az akkor még NB2-es Balmazújvárosba. Úgy gondolom ezen időszak nagyon hasznos volt számomra, hiszen ez volt az első idény, amit felnőtt csapatnál tölthettem. Itt megtanulhattam milyen az, amikor nagyobb nyomás alatt kell játszani és napról napra keményen kell edzeni ahhoz, hogy hétvégén lehetőséget kapjak. Egy rendkívül családias légkör alakult ott ki, ami meg is mutatkozott, hiszen nagyon jól szerepeltünk a bajnokságban és az ominózus Palermo elleni meccs is parádésra sikeredett. Nagyon boldog voltam a mérkőzés után, ez egy olyan élmény marad számomra, amit majd az unokáimnak is mesélni fogok. Ezek a pillanatok jeleznek vissza arról, hogy megéri belefektetni ennyi energiát és arról, hogy az ember jó úton jár.

20_varga_kevin_mti_czegledi_zsolt

– 2017 januárjától a másodosztályú Cigándnál töltöttél fél évet, majd júniusban felkerültél a DVSC felnőtt csapatához. Kérlek mesélj erről egy kicsit.
–  A több játéklehetőség gondolata miatt kerültem arra az elhatározásra, hogy váltanom kell. Cigándon lehetőségem nyílt arra, hogy rendszeresen játszhassak, ami ebben a korban a legfontosabb. A tavasz folyamán megkaptam a rendszeres meccsterhelést így jó állapotban érkezhettem vissza a nyáron Debrecenbe. Jelentős átalakuláson ment át a csapat így azon voltam, hogyha lehetőséget kapok, akkor éljek vele. Örülök, hogy már a szezon elején lehetőség nyílt erre.

– Az új idényben pedig a hatodik fordulóban a Vasas ellen zseniálisan sikerült a bemutatkozás, hiszen gólt szereztél a 4-1-re megnyert mérkőzésen. Hogyan élted meg az élvonalbeli bemutatkozásodat?
–   Kissé váratlanul ért a mérkőzést megelőző napon, amikor tudatta velem a stáb, hogy másnap kezdőként számítanak rám, hiszen az előző fordulókban nem léptem pályára, sőt még a keretben is csak egyszer kaptam helyet. Nagy lehetőség nyílt előttem, mindenképp szerettem volna bizonyítani azt, hogy számíthatnak rám, és hogy tudok hozzátenni a csapat játékához. A mérkőzés napján egészséges drukk volt bennem, másrészt pedig nagyon vártam már a kezdő sípszót. Sikerült megnyernünk a meccset és én is betaláltam. Nem is álmodhattam volna szebb debütálásról. A mérkőzés után pedig csak arra gondoltam, hogy ezeket a pillanatokat át szeretném élni minél többször.

kevin_interju720

– Ezt követően öt mérkőzésen léptél pályára a Lokiban és két gólt szereztél, amivel Tőzsér mögött a csapat második legeredményesebb játékosa vagy. Gondoltad volna, hogy ilyen sikeres lesz a bemutatkozásod az élvonalban, hogy máris a szezon egyik felfedezettjének tartanak ?
–  Én mindig is hittem magamban, és tisztába voltam azzal, ha dolgozok keményen és odateszem magam, akkor annak meglesz az eredménye. A legnagyobb öröm még is az számomra, hogy a góljaimmal és a játékommal hozzá tudtam járulni a csapat sikeres szériájához és mindvégig azon leszek, hogy hétről-hétre pontot, pontokat szerezzünk, hiszen ezt érdemli egész Debrecen.

– Mi volt pályafutásod eddigi legnagyobb sikere és mik a tervek szezon hátralévő részére ?
–  Kétségkívül most élem át eddigi pályafutásom legjobb napjait, heteit. Úgy gondolom, ha jó szezont fog futni a csapat és én a tagja, részese leszek, akkor bármit hozhat a jövő, de ez csak alázatos, szerény munkával érhető el, úgy ahogy azt eddig is tette a csapat és én is.

A végére pedig egy gyors kérdezz, felelek:
Ki a példaképed ? a szüleim
Melyik a kedvenc csapatod ? –  Bayern München
A legkellemetlenebb ellenfél, aki ellen játszottál ? – Andrea Rispoli, a palermo védője
Kinek adnád idén az Aranylabdát ? – Cristiano Ronaldo
Szerinted ki nyeri idén a BL-t ? – Bayern München, Heynckes írányításával újra
Kedvenc ételed ? – sajttal-sonkával töltött csirkemell,
Kedvenc italod ? – rostos őszibarack, kóla
Kedvenc filmed és sorozatod ? – Harry Potter részek, Trónok Harca, Zöld íjász, Flash, Mentalista
Milyen hobbijaid vannak ? – időm nagy részét barátnőmmel töltöm, FIFA18, zene hallgatás, sorozat nézés

Grafika: Bács András

Képek: dvsc.hu, fociclub.hu, mlsz.hu

Szerző: Ondik Gábor