Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fiatal németek a kiszemeltek, amennyiben nem jönne Coutinho

Sokan kételkedtek a Barcelonában, de a katalánok Messi vezérletével szárnyalnak. Azonban erősíteni mindenképpen kell, hiszen Iniesta már 33 éves, és azok a középpályások akik most a csapatnál vannak nem érik el a kívánt szintet.

brandtmeyerVajon azon tanakodnak, hogy melyikük fog a Barcába menni? (Fotó: gettyimages.com)

Philippe Coutinho a nyáron annyi ajánlatot kapott a katalánoktól, hogy arról beszámolni is nehéz volt. A Liverpool (és Jürgen Klopp) azonban mindvégig hajthatatlannak bizonyult, pedig 180 millió eurót is kínált a Barca. A gránátvörös-kékek még mindig nem tettek le a brazil csillag megszerzéséről, így januárban valószínűleg újra próbálkozni fognak. Az FC Barcelona viszont szeretne minden eshetőségre felkészülni, ezért két német tehetség iránt is érdeklődik. Az egyikük a 22 éves Max Meyer, aki jelenleg a Schalke 04 futballistája. Nevét leginkább az idei U21-es Európa-bajnokságon lehetett hallani. A torna kezdetétől egészen a végéig rettentően stabilan játszott, és jó teljesítményt hozott, ráadásul Csehország ellen még gólt is szerzett. Eddig hat mérkőzésen kapott szerepet a Schalkéban ebben a szezonban. A másik lehetséges érkező a Bayer Leverkusen-ben focizó Julian Brandt. Brandt hazájával megnyerte a 2017-es konföderációs kupát. Bár legtöbbször csak csereként jutott szóhoz, amikor a pályán volt nem okozott csalódást. A Leverkusenben legtöbbször kezdő, és meghálálja a bizalmat. Összesen 9 meccsen játszott, melyeken 2 gólt rúgott, és 4 gólpasszt adott.

Meyer szerződése 2018 nyarán jár le, és értékét 14 millió euróra taksálja a transfermarkt. Brandt szerződése 2019-ig él a Leverkusen-nal, és 20 millió eurót ér.

Mihók Richárd