Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: a kiesési rangadót a veronai klub nyerte – eredmények, tabella

Véget ért a Serie A 8. fordulója is, amely rangadókkal volt tarkítva. A cikkben megtalálható a tegnap esti kiesés elleni párharc összefoglalója, mely után ismét pont nélkül maradt a Benevento, a Verona pedig először nyert! Ezen felül olvashatják még a forduló összegzőjét eredményekkel, és tabellával kiegészítve.

IMG_20171016_234320A csíkosban játszó Benevento nyolcadik alkalommal is alulmaradt, míg a Hellas Verona az első sikerét aratta! (forrás: twitter.com/SkySport)

A Hellas Verona és a Benevento sem áll túl rózsásan, az utolsó előtti az utolsó helyezettet fogadta a Serie A 8. fordulójának zárómeccsén.

Mindkét klub az előző szezont még a másodosztályban töltötte, és mindkét alakulhatnak égetően kellettek volna most a pontok. A Benevento ettől már a 37. percben vélhetően távolabb került, ugyanis ekkor Antei kiállítása miatt fogyatkozott meg a vendégcsapat. Gól viszont a szünetig már nem esett, de végül a veronai klub kihasználta emberelőnyét, és Romulo 74. minutumban szerzett találatával begyűjtötte, egészen pontosan otthon tartotta a három pontot. Lényegében a papírforma jött, és a Hellas Verona kilépett a kieső zónából, míg a Benevento továbbra is pont nélkül áll az utolsó, 20. pozícióban.

Serie A, 8. forduló
Hellas Verona – Benevento • 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Romulo (74.), ill.
Kiállítás: – , ill. Antei (37.)


A Serie A 8. fordulójának összegzője

Rangadókban nem volt hiány az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság elmúlt játékhétvégéjén. A 8. forduló már eleve nagy tettél bíró összecsapásokkal indult – szombaton este a Juve a Laziót fogadta, majd később az AS Roma otthonában a Napoli vendégszerepelt. A címvédő Juventus újból botlott, és az Atalanta elleni múltkori 2-2-es döntetlenje után megvan első veresége (1-2) is Allegri csapatának a bajnoki idényben. A Zebrák mostani vesztét a duplázó, és a góllövőlistát vezető Immobile okozta! A Napoli ezt a mérkőzést követően folytatta jó szereplését, ugyanis győzött, ha még csak szűken is, de ezzel megerősítette első helyét a tabellán, és egyedüliként száz százalékos a ligában! Vasárnapra is maradt egy kiemelten fontos találkozó, ugyanis milánói derbit rendeztek tegnapelőtt este! Egy elképesztően fordulatos, és izgalmas találkozón végül egy 90. percben szerzett tizenegyessel győzött az Inter az AC Milan ellen. Az már csak hab a tortán, hogy az Inter mindhárom gólját Icardi szerezte! A fekete-kékeknek nagyon jól indult a szezon, a 2000-es évek eleje óta nem álltak ilyen jól 8 forduló után, ugyanis a jobban teljesítő milánói gárda csupán két ponttal lemaradva a Napolitól a második! Az élbolyban azért ott van még a Juventus, és a Lazio, a Roma kicsit leszakadva a Sampdoriaval együtt, de még viszonylag lőtávon belül – főleg a harmadik helyezett címvédőhöz képest – , azonban a fővárosi Farkasok még egy meccsel adósok, éppen a Samp ellen, szóval még lehet változás a korábbról elhalasztott találkozó után a két csapat pontszámában. Igaz, a bajnoki pótlásáig is aligha maradnak a jelenlegi pontszámuknál. Győzött hétvégén a Bologna is, ismét Nagy Ádám nélkül, ez pedig már kezd rendszeressé válni, mármint az, hogy a magyar középpályás nem kap lehetőséget. A bolognai klubot azért fontos megemlíteni, mert a 6. helyezett Sampdoria nyakára érkezett meg, és ugyanannyi pontja van, mint a genovai együttesnek. Van egy kicsit meglepő hármas: az AC Milan a 10., őt követi a Fiorentina, valamint az Atalanta. Utóbbi az elmúlt idényben története legjobb szezonját futotta, és eddig nagyszerűen muzsikál az Európa-ligában, ahol a héten is lesz jelenése. Természetesen változhat még a helyzet, ez a három klub többre hivatott. A kieső zónáról is szót kell ejteni! A Spal a kiesők között az “első”, 19. a Sassuolo, s mindkét klub 5-5 ponttal áll, míg a tegnap esti zárómeccsen továbbra is pont nélkül maradt az utolsó helyezett Benevento, amely ahogy fentebb is említettük, elbukta a kiesés ellen folytatott rangadóját Veronában. Fel lehet azért még innen kapaszkodni, a veszélyzóna előtt állók közül pedig 5 klub is (Genoa, Hellas Verona, Crotone, Cagliari, Udinese) csupán egy ponttal áll a 18., és 19. pozíciót elfoglaló klubok előtt.


Az elmúlt forduló eredményei

IMG_20171017_000610

A bajnokság állása 8 forduló elteltével

IMG_20171016_234857

A góllövőlista élmezőnye
1. • Immobile (Lazio) – 11 gól
2. • Dybala (Juventus) – 9 gól
3. ‎• Icardi (Inter) – 9 gól