Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Barca középpályását vinné a Tottenham! – sajtóhír

A Mundo Deportivo információi szerint a Mauricio Pochettino által irányított Tottenham Hotspur szeretné leigazolni a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona kötelékébe tartozó André Gomes-t. 

andre-gomes-barcelona_evotbhje4vhb1akqj9oqn3kil

A nyári átigazolási időszak folyamán állítólag a Juventus komoly érdeklődést mutatott iránta, ám Gomes úgy döntött, marad Barcelonában. Könnyen lehet, hogy januárban viszont megtörténik a váltás, bár a portugál futballista 7 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a szezon eddigi részében, azonban azt is hozzá kell tenni, leginkább csereként, s akkor sem éppen 30 percekre tette be edzője. 

André Gomes-t 2016 nyarán nagy reményekkel igazolta le a Barcelona a Valenciától. Az ifjú középpályás azonban nem keltett túl jó benyomást, így gyorsan a szurkolók egyik célpontja lett, s rengeteg negatív kritikával illették a nem éppen megbízható teljesítménye miatt. A Barca színeiben ezidáig minden frontot egybe véve 54 találkozón jutott szóhoz az Eb-győztes futballista, melyek során 3 alkalommal volt eredményes. Jelenlegi állomáshelyéhez egyébként 2021-ig köti szerződés, a transfermarkt pedig 25 millió euróra becsüli a piaci értékét. 

Szerző: Németh Boldizsár