Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tartalékcsapatához száműzte Nagy Dominikot a Legia

Válogatott szélsőnket, Nagy Dominikot a lengyel harmadik ligában szereplő tartalékcsapatához irányította a Legia Warsawa szakvezetése. Az okokról egyelőre keveset tudunk, a csapat egyik szurkolói oldala szerint mindenesetre a 22 éves játékos egy nyilatkozata verhette ki a biztosítékot a szakmai stábnál…

dominik_nagy_1489348444

(Fotó: legia.net)

“Nem akarok titkolózni, az a célom, hogy a szezon után egy erősebb bajnokságban szerepeljek. Ez volt a Legia célja is a szerződésünk aláírásakor” – nyilatkozta Nagy korábban a M4 Sportnak lengyelországi terveiről.

A másik eshetőség, hogy a klub fanatikusairól alkotott véleményével nem voltak elégedettek, egy pár héttel korábban Nagy ugyanis a következőket nyilatkozta, miután játékostársaival együtt összetűzésbe került néhány vérmes szurkolóval: „Azt gondolom, lehet erről nyíltan beszélni. Lehet ezt szégyellni vagy nem, de sajnos így történt. A szurkolók nem csak az eredményt, de a mutatott játékot is nehezményezték, amit mi teljesen megértettünk. Azonban ami történt, arra nem számítottunk. Manapság nem sok helyen fordul ilyen elő, sajnos itt előfordul. Nagyon remélem, hogy több ilyenben nem lesz részem, mert őszintén meg kell mondanom, akkor egy kicsit féltem.”

Arról, hogy meddig tart a futballista száműzetése, egyelőre nincs információnk.