Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: magabiztos bajorok, hengerlő PSG – videóval

A Bajnokok Ligája B csoportjának 3. fordulója két óriásklub kötelező mérkőzését foglalta magába. A PSG a Celtic ellei 5-0-s, és a Bayern elleni 3-0-s tarolások után a csoportutolsó Anderlecht otthonába látogatott, a német rekordbajnok pedig a legeredményesebb skót csapatot fogadta otthonába. Ezen meccsnek külön pikantériája volt, hogy a Celtic esetleges győzelmével közelebb kerülhetett volna egy lépéssel az egyenes kieséses szakaszhoz…

kimmich

Szédületes formában az ifjú jobbhátvéd (kép forrása: kicker.de)

A negyedik Heynckes-éra második mérkőzésére futott ki a Bayern München ma este, ismét igen erős összeállításban (bár akarva is nehéz lenne egy gyenge Bayernt küldeni a pályára, pláne Heynckes-szel az élen). A kezdő csupán egy helyen változott a hétvégi freiburgi meccshez képest: a sérült Martínez helyét Rudy vette át.

Már korán előnyhöz juthatott volna a hazai csapat, ám a 6. percben Lewandowski már a vonalon kívülről tette vissza a labdát, így Thiago hiába bombázott a kapuba. Nem úgy a 16. percben: Kimmich mérnöki beadása után Lewandowski fejesét Sels bravúrral hárította, ám a kipattanóra lecsapó Müller megszerezte a vezetést csapatának (1-0). A gyönyörű akciót újabb bajor találat követte: a Guardiola óta először kiváló formában lévő Coman beadását a “következő Lahm”-ként aposztrofált Kimmich fejelte a hálóba a 29. percben (2-0). Bár a bajorok az első játékrészben nem uralták úgy a mezőnyt, mint Ancelotti regnálása alatt, a Heynckes által ígért feljavulás már bekövetkezett a védelemben: ellenfelüket lövésig sem engedték az első játékrészben.

A szünet után sem mérséklődött a németes tempó: Arjen Robben szöglete Hummels üstökéről tekeredett a skót portába az 51. percben (3-0). A Celtic még ugyan próbálkozott serényen, de ez a hátrány már bedolgozhatatlannak bizonyult számukra, a Bayern játékosai pedig már kissé motiválatlanabbul játszottak ekkora előny birtokában, amin a sajtó szerint távozásra ítélt James beállása sem változtatott érdemben.

Bayern München – Celtic 3 – 0 (2 – 0)
Helyszín: Allianz Arena (München, Németország); Vezette: Sergei Karasev (orosz)
Gólszerzők: Müller (17.), Kimmich (29.), Hummels (51.) ill. –
Sárga: – ill. Roberts (39.)
Kiállítás: – ill. –

Bayern München: Ulreich – Kimmich (Rafinha 80.), Boateng, Hummels, Alaba – Rudy, Thiago (Vidal 67.) – Robben, Müller, Coman (James 78.) – Lewandowski. Vezetőedző: Jupp Heynckes

Celtic: Gordon – Gamboa, Lustig, Boyata, Tierney – Ntcham, Brown – Roberts (Forrest 78.), Armstrong (Rogic 65.), Sinclair -Griffiths (Dembélé 65.). Vezetőedző: Brendan Rodgers

 

 

Az előző BL-meccsén a Bayernt alázó PSG toronymagas esélyesként érkezett Brüsszelbe, hogy a bajorok és a Celtic után ők is leckéztessék az utóbbi hetekben botrányosan alulteljesítő Anderlecht csapatát.

Nem is váratott sokáig magára a vezetés: gyakorlatilag az első akcióból előnyhöz jutott a PSG a tinisztár Kylian Mbappé révén (0-1). A hirtelen bekapott gól feltüzelte a hazaiakat, akik az elkövetkezendő percekben magukhoz ragadták a kezdeményezést, azonban rohamaik lepattogtak a párizsiak védelméről. Helyzetük kilátástalanságát tovább növelte Cavani 44. percben szerzett találata, melyet a ma este remeklő Mbappé készített elő (0-2).

A világ rendje helyreállt a félidő után: a vendégek hozzákezdtek a tőlük már megszokott domináns játékhoz és a belga védők még fokozottabb kikészítéséhez. A mezőnyfölény hamarosan eredményre is vezetett: a 66. percben a nyár (és az egész történelem) legnagyobb dobása, Neymar tette lóvá a hazai védelmet (0-3). Az amúgy is igencsak rogyadozó Anderlecht nem tudott már a harmadik pofonból felállni, így a mérkőzés végéig szépen lassan kivéreztek, és hagyták a párizsiakat kényelmesen játszadozni. Végül a franciák stílusosan zárták le a találkozót: a csereként beálló Ángel Di María 88. percben szerzett gólja adta meg az alaphangot a hármas sípszónak (0-4).

Anderlecht – Paris Saint-Germain 0 – 4 (0 – 2)
Helyszín: Constant Vanden Stock (Brüsszel, Belgium); Vezette: Pavel Kralovec (cseh)
Gólszerzők: – ill. Mbappé (3.), Cavani (44.), Cavani (66.), Di María (88.)
Sárga: Onyekuru (55.), Teodorczyk (72.) ill. Motta (51.), Mbappé (54.)
Kiállítás: – ill. –

Anderlecht: Sels – Dendoncker, Mbodji, Deschacht (Obradovic 89.) – Appiah, Kums (Josue 57.), Trebel, Onyekuru – Gerkens (Bruno 81.), Teodorczyk, Hanni. Vezetőedző: Hein van Haezebrouck

Paris Saint-Germain: Aréola – Alves, Marquinhos, Kimpembe, Kurzawa – Verratti (Lo Celso 75.), Motta (Draxler 71.), Rabiot – Mbappé, Cavani (Di María 74.), Neymar. Vezetőedző: Unai Emery

 

A B csoport állása 3 fordulót követően

kk