Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bl: “Nehéz így nyerni!” – Klopp a Liverpool rekordgyőzelméről

A Maribor otthonában kiütéses győzelmével az angol csapatok nemzetközi szereplését tekintve történelmet író Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp érthetően elégedett volt együttesével.

(Kép: goal.com)

Az angol klubfutball történelmét tekintve a Liverpool rekordot írt azzal, hogy a nemzetközi kupákban először tudott szigetországi együttesként 7:0-ára diadalmaskodni idegenben. Az ide vonatkozó legjobb mutatóval mindeddig a Leeds United és a Manchester United rendelkezett: Előbbi 1969-ben 6:0-ra nyert a Lyn vendégeként, míg utóbbi 1957-ben szintén fél tucat gólt rámolt be nulla ellenében a Shamrock Rovers együttesének.

A “vörösök” menedzsere, Jürgen Klopp a találkozót követően kevésbé meglepő módon nem győzte méltatni csapatát. “A lefújást követően még nem gondoltam, hogy mit értünk el azzal, hogy 7:0-ára nyertünk idegenben! A Liverpool történelme hosszú és dicső, sokszor beszélgettünk már erről a játékosaimmal, akik szerintem ezt előfordul, hogy teherként is élik meg. Éppen ezért nagyszerűnek tartom, hogy együtt írtunk történelmet! A játékosaim megérdemelték ezt! Nagyon ritka a mai futballban, hogy 7:0-ára győzni  tudsz. Mi ezt az eredményt hihetetlen magabiztossággal és természetességgel szállítottuk. A Maribor magabiztosnak tűnt a találkozó előtt, szervezett együttes, és már csak ezért is nagy dolog ez a győzelem!” – Fogalmazott Klopp.

“Pozitívan kell megélnünk ezt a sikert, erőt merítenünk belőle. A következő meccsünk amúgy sem lesz könnyű, hiszen a Tottenham ellen ilyen eredmény biztosan nem születik majd! Persze ez nem nagy probléma, fel kell készülnünk arra a találkozóra, lesz rá 4-5 napunk. Magabiztosan várjuk a hétvégét!” – Tekintette előre kicsit a ‘Pool német trénere.

A Liverpool vasárnap este 17:00-tól lép pályára Spurs otthonában!