Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mourinho szándékosan rájátszott a Benfica kapusának rutintalanságára

A Manchester United szerda este Lisszabonból is három ponttal távozott, így továbbra is hibátlan teljesítménnyel állnak az A-csoport élén és fél lábbal már a nyolcaddöntőben vannak.

bpanews_9dd5a4ef-e7a5-4fdd-8908-8709a4d90c89_1

Lukaku és De Gea is próbálta vígasztalni a fiatal kapust (belfasttelegraph)

A Benfica elleni 1-0-s győzelemben nagy szerepe volt a hazaiak rutintalan kapusának, Mile Slivarnak. Az alig több, mint 18 éves hálóőrnek ez volt mindössze a második felnőtt mérkőzése, nem csoda tehát, hogy megremegett a keze egy ilyen fontos találkozón.

A mérkőzés után Nemanja Matic, a Benfica korábbi és a Manchester Uinted jelenlegi középpályása nem is titkolta, hogy maga José Mourinho adta ki az utasítást a fiatal kapus célbavételére: “José sok lövésre és beadásra bíztatott minket, hiszen nagyon fiatal és rutintalan kapus állt velünk szemben. Ez a futball, de mindannyian tudjuk, hogy nagy tehetségről van szó és sok sikert kívánunk a további pályafutásához”. Maga Mourinho pedig így nyilatkozott: “Tudom, hogy remek kapus, ezt el is mondtam a játékosaimnak. Azonban voltak róla statisztikáim, tudtam, hogy mivel hozhatjuk nehéz helyzetbe és ez végül be is jött.”

(zp)