Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott: magabiztos sikerrel kezdett U19-es együttesünk

Lejátszotta első selejtezőjét a magyar U19-es női válogatottunk hazai környezetben, és a törökök ellen győzelmet ünnepelhetett.

DSC_9330

Korán magához ragadta a kezdeményezést a házigazda magyar válogatott – a selejtezőt Bükön és Szombathelyen rendezik – amely a törökök ellen kezdte szereplését. Lényegében félóra alatt eldöntötte a találkozót Turtóczki Sándor együttese. Pulins Brigitta, Csiki Anna és Tolnai Katalin góljait követően még szépítettek a félholdasok, ám aztán újabb két találattal lezárta az összecsapást a magyar csapat, még úgy is, hogy a második játékrész derekán Csiki Anna kiállítás sorsára jutott. A hajrában ugyan még betaláltak a vendégek, de már nem osztott nem szorzott.

A mieink szombaton Skóciával mérkőznek; a szigetországiak Örményország ellen győztek 2-0-ra. Csiki hiányozni fog erről a találkozóról.

„Az első harminc percben jól játszottunk, háromgólos előnyre tettünk szert, majd ezt követően kissé kapkodóvá vált a játékunk, és a kiállítás után kihasználta a bizonytalanságunkat a török együttes, volt néhány kellemetlen percünk. Egy igen erős, masszív csapatot sikerült legyőznünk, ami remélem, kellő erőt ad a folytatásra.” – értékelt Turtóczki Sándor szövetségi edző.

DSC_9070

Magyarország – Törökország 5-2 (3-0)
G.: Pulins (12.), Csiki (18.), Tolnai (28., 86.), Oláh A. (70.) ill. Esra (64.), Irem (90+1.)

Magyarország: Varga L. – Fél P., Kovács L., Csigi, Fél A. – Tolnai K., Böcskei (André A., 58.), Csiki – Dorner D. (Králik F., 59.), Pulins, Oláh A. (Váradi R., 83.)

A csoport állása:
1. Magyarország 3 p. (5-2), 2. Skócia 3 p. (2-0), 3. Örményország 0 p. (0-2), 4. Törökország 0 p. (2-5)

~GS~