Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Everton kitiltotta a kisgyerekkel a kezében kötözködő drukkert

A tegnapi Everton-Lyon mérkőzés komoly tömegverekedésbe fulladt, miután a hazaiak védője, Ashley Williams Anthony Lopes kapust “bántalmazta”. Természetesen nem maradt következmények nélkül az eset…   

tömegbunyó

(Fotó: BBC Sport)

Az Everton közleményben tudatta, felvették a kapcsolatot a rendőrséggel, akik nyomoznak a tömegjelenetekbe bekapcsolódó szurkolók ügyében. Az is kiderült, a klub eltiltotta a mérkőzések látogatásától azt a megvadult drukkert, aki pár éves kisfiával az egyik karjában próbálta felpofozni Anthony Lopes kapust.

Ami az UEFA-t illeti, a szövetség a november 16-i fegyelmi meghallgatásán foglalkozik majd az üggyel.

“Nem gondoltam volna, hogy az angol atmoszféra része, hogy a vendégeket ütlegelik, de ez történt” – nyilatkozta az esetről franciák hálóőre. A meccset egyébként a vendégek nyerték 2-1-re.