Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Esélye sem volt a ManUtd-nek! – videóval

A jó kezdést követően kezdett realizálódni az abszolút újonc Huddersfield Town helyzete a Premier League-ben. Ráadásul nem volt valószínű, hogy az augusztus vége óta tartó nyeretlenségi szériáját pont most szakítja meg az amerikai David Wagner edzette kiscsapat. Mert hát ugye a Manchester United…

huddVsmu001

A José Mourinho edzette Manchester United eddig duzzadt a magabiztosságtól: a bajnoki címről álmodozó együttes ugyanis még veretlen az idényben. A vereség ízét a Vörös Ördögök még a nyári felkészülés alatt kóstolták meg utoljára, a Real Madrid ellenében.
A ma délutáni esélyek így egyértelműen a vendégek mellett szóltak. Bár ugye több neves, de már úgymond megszokott hiányzója is volt a Ferguson-éra óta csak felvillanásokra képes együttesnek.
Most is volt felvillanás, csakhogy azt a Huddersfieldtől láthattuk az első félidőben. A Premier League-ben régen láttunk már akkor labdabirtoklási fölényt, mint amit a Manchester United produkált. Csakhogy a Lukaku fémjelezte támadások borzasztó hatékonyságról tettek tanúbizonyságot. A Huddersfield pedig köszönte szépen, és a szünetre már 2-0-s előnnyel mehettek pihenni a felek. Gyaníthatóan Mourinho nem tudott túl sok használhatót mondani a vendégjátékosoknak, lévén a második negyvenöt percben sem változott semmi. A labdatartás 20-80 százalék körül mozgott, ám a United alig tudott próbálkozni kapura lövéssel. A szünetben becserélt Rashfordtól legalább a szépítésre futotta a hajrára fordulva.
A United egy remek, veretlen szériát zárt, és ráadásul hogy még jobban fájjon a vereség a rekordbajnok számára a fordulóban győzni tudó városi rivális City előnye már ötpontos a tabella élén.

Huddersfield Town – Manchester United 2-1 (2-0)
Helyszín: Kirkless Stadium (Huddersfield); Vezette: Lee Mason
Huddersfield: Lossl – Lowe, Schindler, Zanka, Smith – Williams, Hogg – Ince, Mooy, Kachunga – Depoitre.
MU: de Gea – Young, Jones, Smalling, Valencia – Matic, Herrera – Martial, Lingard, Mata – Lukaku.
Gólszerzők: Mooy (28. perc), Depoitre (33), ill. Rashford (78.)
Sárgalapok: Smith (8. perc), Schindler (9.), Mooy (66.), Williams (79.), ill. Martial (8.), Young (60.)

A meccs összefoglalója:

https://www.youtube.com/watch?v=WnmC6D3Fueg

Balogh József