Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Klopp: “Kane nagyobb fenyegetést jelent mint Lukaku!”

Jürgen Klopp szerint egyértelmű, hogy csapata számára a vasárnapi Tottenham elleni rangadón Harry Kane nagyobb fenyegetést jelent majd, mint tette azt a “vörösök” ellen az előző héten Romelu Lukaku.

(Kép: marca.com)

A Premier League góllövőlistáját hét találattal vezető Romelu Lukakut az elmúlt hétvégén sikeresen megállították a Liverpool védői. Az aktuális fordulóban egy újabb gólvágó, egészen pontosan Harry Kane megfékezése vár a “vörösök” hátsó alakzatára. Jürgen Klopp menedzser szerint az angol sztárcsatárral szemben jóval nehezebb feladatuk lesz, mint az az MU belga támadójával volt.

“Nem szeretném különösebben megítélni egyikőjüket sem, hiszen Lukaku és Kane is fantasztikus játékosok” – Kezdte a liverpool menedzsere pénteki sajtótájékoztatóján. “A különbség az, hogy Kane jobban részt vesz a játékban, amellett, hogy gólokat szerez. Szerintem azonban Lukaku is meg fogja tenni ezt az ugrást a játékát illetően. Az elmúlt hétvégén sikerült megakadályoznunk, hogy eljussanak a labdák Lukakuhoz. Most ugyan ezt kell tennünk Kane esetében is.” – Folytatta Jürgen Klopp, hozzátéve, hogy azért nem eshetnek abba a hibába sem, hogy a szezonban minden tétmeccsét figyelembe véve 15 meccsen 15 gólt jegyző Kane-re koncentrálnak egyedül.

“Ha túlságosan is arra koncentrálunk, hogy kivonjuk őt a játékból, biztos vagyok abban, hogy Dele Alli mindenütt ott lesz majd, ahogy mondjuk Christian Eriksen is bárhonnan képes betalálni. Ráadásul az ő passzaik végzetesek tudnak lenni!” – Így Klopp, aki még tovább dicsérettel is illette a Spurs angol támadóját: “A Tottenhamnek nehéz lesz megtartani őt az elkövetkezendő években, hiszen Kane már nem csak egy jó csatár Európában, hanem a világ egyik legjobbja a posztján!”

A Tottenham – Liverpool angol bajnoki rangadót vasárnap 17:00-tól a Spíler TV közvetíti!