Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szuperrangadó a Serie A-ban – a 9. forduló előzetese

Az olasz bajnokság előző fordulójának párosításait természetesen nehéz felülmúlni, de ez nem jelenti azt, hogy rangadó nélkül maradnánk a 9. fordulóban, sőt…

seriea3wallpaper

Serie A, 9. forduló:

Október 21., szombat:

18:00 Sampdoria – Crotone (Digi Sport 1)
20:45 Napoli – Inter (Digi Sport 1)

A forduló nyitómérkőzésén a meglepően jól kezdő Sampdoria fogadja az alsóházban található Crotone együttesét. Ezután kerül sor a forduló rangadójára, a bajnokság egyetlen százszázalékos csapata, a Napoli fogadja a második helyezett Inter együttesét. A nápolyiak 8 nap alatt már a harmadik mérkőzésüket játszák, nem is akármilyen ellenfelek ellen, hiszen múlt hétvégén a Roma vendégei voltak, majd jött a Manchester City elleni BL-mérkőzés. Ezzel szemben Luciano Spalletti együttese a Milan elleni győzelemből erőt merítve nyugodtan készülhetett a nápolyi kirándulásra. Nagy kérdés, hogy a hazaiaknál pályára léphet-e Lorenzo Insigne, akit a hétközi BL-meccsen sérülés miatt le kellett cserélni.

Október 22., vasárnap:

12:30 Chievo Verona – Hellas Verona (Digi Sport 1)
15:00 Atalanta – Bologna
15:00 Benevento – Fiorentina
15:00 Milan – Genoa (Digi Sport 2)
15:00 SPAL – Sassuolo
15:00 Torino – Roma (Digi Sport 1)
18:00 Udinese – Juventus (Digi Sport 1)
20:45 Lazio – Cagliari (Digi Sport 2)

 A vasárnapi programot pikáns összecsapás indítja, hiszen veronai derbire kerül sor a Chievo és a Hellas között. A Chievo immár hat mérkőzés óta veretlen, és a Hellasnál is fellélegezhettek végre, miután a Benevento ellen sikerült megszerezniük első győzelmüket az idei bajnokságban, rendkívül küzdelmes mérkőzésre van kilátás.

Az Európa-ligában szárnyaló Atalanta a bajnokságot meglepően jól kezdő Bolognát fogadja majd, alighanem továbbra is Nagy Ádám nélkül. A mindössze nyolc forduló után reménytelen helyzetbe kerülő Benevento a meglehetősen szeszélyes Fiorentinát látja majd vendégül, míg a másik két kieső helyen álló csapat, a Spal és a Sassuolo egymás ellen próbál majd meg eddigi teljesítményén javítani. A Milan három fájó vereség és egy csalódást keltő El-döntetlen után fogadja a Genoát. A genovaiak múlt héten ugyan megszerezték első győzelmüket, de ha a Milan nem tartja otthon a három pontot, az akár Vincento Montella állásába is kerülhet majd. Gólgazdag találkozónak ígérkezik  a Torino és a Roma összecsapása, nagy kérdés, hogy a “farkasokból” mennyit vett ki a Chelsea elleni hétközi mérkőzés.

Délután 18 órakor rendezik az UdineseJuventus összecsapást, amin kiderül, hogy a Juventus valóban kisebb hullámvölgybe került-e vagy végleg visszanyerték régi formájukat a Sporting elleni BL-győzelem után. Ehhez a nem túl acélos Udinese védelmet kell majd Dybaláéknak feltörniük. A fordulót a LazioCagliari mérkőzés zárja. A hazaiak gyakorlatilag bebiztosították továbbjutásukat az Európa-ligában, így mostantól csak a bajnokságra koncentrálhatnak. A Cagliari négy vereség és egy ezt követő edzőváltás után érkezik Rómába, az újonnan kinevezett Diego López alighanem könnyeb debütálást is el tudott volna képzelni szeretett csapata kispadján.

(zp)